-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Nappal festett fotók a VOKE Művelődési Házban
A szolárgráf egy olyan fotográfiai technika, amelynek során hosszú expozíciós idővel készülnek felvételek a Nap mozgásának nyomon követésére.
A fotózás során a kamera nem mozog, hanem fix helyen marad, míg a Nap mozgása nyomot hagy a képen. Ezáltal a felvételen láthatóvá válnak a Nap által bejárt pályák, amelyek így egyfajta művészi hatást keltenek.
A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége kezdeményezésére 2003 óta augusztus 29-e a magyar fotográfia napja. 1840-ben ezen a napon készült Magyarországon először nyilvános rendezvényen fénykép (dagerrotípia) Vállas Antal jóvoltából. Az eseményre a Magyar Tudós Társaság ülésén került sor.
E jeles napon, az elődök előtt is tisztelegve nyílik Schlauszky Szilárd fotográfus „Tüzesen süt le a Napnak sugára, az ég tetejéről lyukkamerába” című szolárgráf fotográfia kiállítása a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház és Könyvtárban. A tárlatot Marton Ágota, a MÁV fotókör vezetője ajánlja a tárlatot a látogatók figyelmébe. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!