-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Művek az emeletről a FUGA-ban - Budapesten láthatók Schaár Erzsébet alkotásai
A budapesti helyszínen „SCHAÁR +” címmel válogatást láthatnak az érdeklődők Zimányi László gyűjteményéből is. A kiállítást Kovács Péter művészettörténész nyitja meg.
A csütörtökön 18 órakor nyíló tárlat az alkotó félszáz munkáján keresztül mutatja be a huszadik század meghatározó magyar szobrászának életművét. Schaár Erzsébet 1925-től 1975-ig változatos anyagokból (ólom, fa, bronz, műkő, üveg, műanyag) és méretben (10 cm-estől kiállítóterem-méretűig) készítette el alkotásait.
A Szent István Király Múzeum birtokában lévő művek mellett a művészetkedvelők megtekinthetik a Zimányi László gyűjteményét képező Schaár Erzsébet alkotásokat is. A kiállítást a FUGA-ban (Budapest, V.ker. Petőfi Sándor utca 5.) július 5-én 18 órakor Kovács Péter művészettörténész nyitja meg.