-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Musica Regia - koncert a Városház téren, a Nagyidai Cigányok a színházban
A Musica Regia programsorozat részeként augusztus 7-én a színházban a Nagyidai Cigányokat mutatja be az ExperiDance és a nemzeti Táncszínház, augusztus 10-11-én pedig az AIDA musical lesz színpadon ugyancsak a színházban. A rendezvényhez ingyenes koncertek is tartoznak: augusztus 7-én kedden az Újforrás zenekar lép fel este hatkor, augusztus 8-án Musical Est lesz fél kilenctől, augusztus 14-én pedig a Pannónia Klezmer Band műsora látható este hat órától a színpadon.
2007.08.07. 08:13 |
A Musica Regia programsorozat részeként augusztus 7-én a színházban a Nagyidai Cigányokat mutatja be az ExperiDance és a nemzeti Táncszínház, augusztus 10-11-én pedig az AIDA musical lesz színpadon ugyancsak a színházban. A rendezvényhez ingyenes koncertek is tartoznak: augusztus 7-én kedden az Újforrás zenekar lép fel este hatkor, augusztus 8-án Musical Est lesz fél kilenctől, augusztus 14-én pedig a Pannónia Klezmer Band műsora látható este hat órától a színpadon.Augusztus 7., 19:00 - Kőszínház - NAGYIDAI CIGÁNYOK
Augusztus 10.,11., 19:00 - Kőszínház - AIDA
MUSICA REGIA KÍSÉRÕ RENDEZVÉNYEI
Városház tér nagyszínpad
Városház tér nagyszínpad
Augusztus 7.(kedd)
18.00 Újforrás Zenekar műsora
Augusztus 8. (szerda)
20.30 Musical Est
Közreműködnek: Feke Pál, Nagy Sándor, Csapó József, Szabó Szilvia, Szakál Attila és a II. Országos Musical Kurzus növendékei
Augusztus 14. (kedd)
18.00 Pannónia Klezmer Band műsora
A rendezvények díjmentesen látogathatók. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!