-
Folytatódik a Seuso-projekt
Akár már a következő hetekben folytatódhat a Szent István Király Múzeum vezetésével, közösségi régészek bevonásával zajló Seuso-projekt, amelynek végső célja, hogy feltérképezzék a Sárvíz partján egykor húzódó, Gorsiumhoz köthető, hatalmas kiterjedésű településrendszert.
2026.02.05. -
Márai Sándor-est Fehérváron
A "Lélekablak" egy Rékasi Károly színművész által előadott irodalmi est, amely Márai Sándor 1948 utáni emigrációjának és belső vívódásainak állít emléket, bemutatva a hazaszeretet, a kultúra és a remény témáit. A különleges előadás Koltay Gábor szerkesztésében az író lelki küzdelmeit és sorsát dolgozza fel színpadi formában.
2026.02.05. -
Csoóri Sándor-est
A költő születésnapján Csoóri Sándorra emlékeztek. A Szent István Művelődési Házban zenés irodalmi esttel idézték meg életművét.
2026.02.05. -
Megújult könyvek
Krupa Veronika és Tompainé Siba Renáta könyvkötéseiből nyílt kiállítás a Vörösmarty Mihály Tolnai utcai tagkönyvtárában, ahol a látogatók a kész művek mellett a könyvkészítés folyamataiba is bepillantást nyerhetnek.
2026.02.04.
Müller Ferenc építész lesz az Íróasztal következő vendége
A Vörösmarty Társaság által tavaly indított beszélgetős rendezvény következő vendége november 27-én, szerdán 17 órától a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett Müller Ferenc építész lesz, akivel Bobory Zoltán, a társaság korábbi elnöke beszélget.
Az országszerte ismert, elismert építész 1939-ban született Szombathelyen, az 50-es évekig Kőszegen élt. Édesapja építette vállalkozásával a Hősök tornyát, a Koronaőrző bunkert, és még jó néhány kőszegi korabeli ingatlan építése, átépítése fűződik a nevéhez. Családjuknak azonban 1953-ban mindenüktől megfosztva menekülniük kellett a városból.
Az építészdinasztia megpróbáltatásairól és a történelmi vonatkozásokról is szó lesz az ingyenesen látogatható esten, amelyre a szervezők szeretettel várnak mindenkit a Vörösmarty Társaság Kossuth utca 14. alatti termében.