-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Molnár-C. Pál Baráti Kör kiállítása a Szt. István Művelődési Házban
November hatodikától már látogatható a Molnár-C. Pál Baráti Kör gyűjteményes kiállítása a Szent István Művelődési Házban. A tárlatot Tóth Antal művészettörténész rendezte Bizzer István segítségével. A megnyitón Filep Sándor festőművész méltatta a munkákat és a baráti társaság működését.
November hatodikától már látogatható a Molnár-C. Pál Baráti Kör gyűjteményes kiállítása a Szent István Művelődési Házban. A tárlatot Tóth Antal művészettörténész rendezte Bizzer István segítségével. A megnyitón Filep Sándor festőművész méltatta a munkákat és a baráti társaság működését.
A Molnár-C. Pál Baráti Kör hivatalosan 1986-ban alakult. Az egyesület előtörténete Matzon Frigyes nevéhez fűződik. Még 1986 előtt az ő műterme volt az, ahol egy kis művészközösség találkozhatott, alkothatott. Ennek a művészközösségnek volt tagja Molnát-C. Pál is, aki 1981-ben hunyt el. Ezután kezdődött meg a művészek körében a mozgolódás, hogy minél több tehetségnek adjon helyet egy nagyobb művészközösség. Néhány sikertelen próbálkozás után végül hivatalosan is bejegyezték a Molnár-C. Baráti Kört, melynek elsődleges célja, hogy a névadó mester művészetét gondozza, ismertesse és népszerűsítse. A társaság már szerte az országban rendezett kiállításokat. Szegeden, Nagykanizsán, Zalaegerszegen éppúgy megfordultak munkáikkal, mint például Kecskeméten, Pápán vagy éppen Fehérváron.
A baráti kör a Szinyei társaság mintájára díjakkal és kitüntetésekkel ismeri el művészeinek munkáit. 1988-tól több-kevesebb rendszerességgel – elsősorban a mai magyar művészeti közéletben – díjakat ad ki „ Molnár-C. Pál jutalom” és a Molnár-C. Pál Baráti Kör közönségdíja elnevezéssel.
A művészi társaságban olyan neves – ma már nem élő – alkotók munkálkodtak, mint például Aba-Novák Vilmos, Berki Viola, Bod László, Borzsák Jenő, Pátzay Pál és Szőnyi István. A mostani tagok többek között Artner Margit képzőművész, Bátki László illusztrátor, Búza Barna szobrász és restaurátor, Gross Arnold festőművész és Marosvári György képzőművész.
A szent István Művelődési Házban látható tárlat ugyan csak válogatás a fent említett művészek munkáiból, ám így is teljes képet kaphatunk a baráti kör munkásságából. Hibátlanul faragott és öntött szobrok, tökéletesen kivitelezett festmények, meghökkentő, az élet mélységeit megjáró képzőművészeti alkotások és precízen rajzolt grafikák jellemzik a tárlatot.