Módosul a meghallgatás időpontja a Hermann zeneiskolában

Augusztus helyett június 18-án és 19-én délután tartják a zeneiskolába jelentkező gyermekek alkalmassági meghallgatását. Azokat az érdeklődőket, akik az iskola honlapján található kérdőív kitöltésével jelezték jelentkezési szándékukat, levélben értesítik az időpontváltozásról.
2020.06.11. 14:15 |
Módosul a meghallgatás időpontja a Hermann zeneiskolában

A veszélyhelyzet miatt a zeneiskolába jelentkező gyermekek felvételi meghallgatását rendhagyó módon augusztusra hirdette meg a Hermann László Zeneművészeti Iskola. A megváltozott helyzethez igazodva azonban most módosul az alapfokú zeneiskolai tanulmányok felvételi időpontja.

A Hermann László Zeneművészeti Iskolában a 2020/2021-es tanévre, az alapfokú zenei tanulmányokra újonnan jelentkező gyermekek számára a képességvizsgáló alkalmassági (felvételi) meghallgatást június 18-án, csütörtökön és június 19-én, pénteken 14 és 18 óra között tartják. Az alkalmassági felvételi meghallgatáson a gyermekeknek egy rövid, egyszerű ritmust kell visszatapsolni, néhány hangból álló dallamot hallás után visszaénekelni, majd egy, a gyermek korának megfelelő szintű dalt önállóan elénekelni.

A zeneiskola tájékoztatása szerint a következő hangszeres képzésekből választhatnak az érdeklődők: zongora, orgona, harmonika, hegedű, brácsa, gordonka, nagybőgő, gitár, fuvola, oboa, klarinét, fagott, furulya, trombita, tenorkürt, tuba, harsona, kürt, ütőhangszerek, magánének, népdalének, népi hegedű, népi brácsa, népi bőgő, cimbalom, citera, tekerő, népi fúvós hangszerek (klarinét, tárogató, furulya, duda), szolfézs előképző.

A döntésben segít az a szép videó , amelyben bemutatják, hogy milyen rengeteg hangszer közül választhatnak a gyerekek. Remélik, mindenki megtalálja a számára legkedvesebbet!

További információ a zeneiskola honlapján és közösségi oldalán olvasható, illetve a +36 22 500-989 telefonszámon kérhető.

Közlemények

  1. Metszés és gallyazás

    Várhatóan szeptember 21-én, hétfőn megkezdődnek Székesfehérvár közigazgatási területén, több városrészben a metszési és gallyazási munkálatok – tájékoztatta az Önkormányzatot az E.ON Áramhálózati Zrt. Mint írják, a légvezetékekbe növő fák miatt megszaporodhatnak az üzemzavarok, így mindenki biztonsága érdekében elkerülhetetlenek ezek a munkálatok.

    2026.09.18.
  2. Lakossági fórum Maroshegyen

    Maroshegy aktuális kérdéseiről, a környéket érintő témákról tart lakossági fórumot szeptember 21-én Brájer Éva, a körzet önkormányzati képviselője és dr. Cser-Palkovics András polgármester.

    2026.09.18.
  3. Hibaelhárítás a Budai úton

    Csőtörés hibaelhárítása okán félpályás útlezárás lesz a Budai út Távirda utca és Várkörút közötti szakaszán szeptember 17-én, csütörtök 8.00 órától. Az átmeneti zárás a Piac tér felé vezető oldalon lesz és várhatóan egy hétig tart majd. A korlátozás érinti az autóbuszok közlekedését is.

    2026.09.16.
  4. Ha a társasház is készen áll, kérhetik mostantól a távfűtés elindítását

    Szeptember 15-től hideg idő esetén már kérhetik a távfűtéses épületek lakói a fűtés elindítását, mivel ettől a naptól a SZÉPHŐ Zrt.-nek biztosítania kell a szolgáltatás rendelkezésre állását. Azonban ez csak akkor tud teljesülni, ha az épületek belső rendszere feltöltött és légtelenített állapotban van.

    2026.09.16.