-
Mondjad, Atikám!
Korlátozott számban lehet még jegyet váltani Vecsei H. Miklós és Balla Gergely József Attila-estjére. A székesfehérvári közönség május 4-én, hétfőn 19 órakor nézhezi meg a Mondjad, Atikám! előadást a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.29. -
Felújítás a könyvtárban
Nyílászárócsere miatt május 4-e és 31-e között a VMK Bartók Béla téri épülete zárva tart. A felújítás alatt a Központi Könyvtár feladatait az Oskola utcai épület és a tagkönyvtárak veszik majd át. A felújítás idejére kérik az olvasók türelmét és megértését.
2026.04.29. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Miss Regio Regia 2008 és Mr. Sárm 2008 - vasárnap lesz a megyei döntő
Január 20-án vasárnap délután öt órától a Fehérvár Televízió élőben közvetíti a Szent István Művelődési Ház Szent István terméből a „Miss Regio Regia 2008” Szépségverseny megyei döntőjét. A jelöltekre a szepsegfesztival.hu oldalon is lehet szavazni. Az első rendezvény sikere után idén már második alkalommal is rendezik meg a Közép-dunántúli Régió szépségfesztiválját. A „Miss Regio Regia 2008” Szépségverseny regionális döntőjét Veszprémben tartják majd.
2008.01.17. 00:00 |
Január 20-án vasárnap délután öt órától a Fehérvár Televízió élőben közvetíti a Szent István Művelődési Ház Szent István terméből a „Miss Regio Regia 2008” Szépségverseny döntőjét. A jelöltekre a szepsegfesztival.hu oldalon is lehet szavazni. Az első rendezvény sikere után idén már második alkalommal is rendezik meg a Közép-dunántúli Régió szépségfesztiválját.
A rendezvény küldetése, egy szépséges randevú, amelyet a szépség és a jóság, a szépség és a kultúra, a szépség és a verseny, a szépség és a fiatalság, a szépség és társasági élet harmóniája jellemez.

"A II. Regio Regia Szépségfesztivált, és ennek mintegy ékköveként a „Miss Regio Regia 2008” Szépségverseny döntőjét 2008. február 23-24-én, több ezer érdeklődő előtt rendezzük meg Veszprémben." -olvasható a rendezvény honlapján. Ebben az évben a „Mr. Sárm 2008” címért férfiak is versengenek.