-
Mondjad, Atikám!
Korlátozott számban lehet még jegyet váltani Vecsei H. Miklós és Balla Gergely József Attila-estjére. A székesfehérvári közönség május 4-én, hétfőn 19 órakor nézhezi meg a Mondjad, Atikám! előadást a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.29. -
Felújítás a könyvtárban
Nyílászárócsere miatt május 4-e és 31-e között a VMK Bartók Béla téri épülete zárva tart. A felújítás alatt a Központi Könyvtár feladatait az Oskola utcai épület és a tagkönyvtárak veszik majd át. A felújítás idejére kérik az olvasók türelmét és megértését.
2026.04.29. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Mindentudás Egyeteme Székesfehérváron - csütörtökön a GEO-n lesz az első előadás
A Magyar Tudományos Akadémia és a Mindentudás Egyeteme közös rendezésében előadás-sorozat kezdődik Székesfehérváron. Amennyiben részt szeretne venni a rendezvényen, és e szándékát még nem jelezte, értesítse Pordán Gergelyt a pordan.gergely@pmhiv.szekesfehervar.hu villámposta címen vagy a telefon: (22)323-006. A sorozat programja és a helyszín térképe - a Nyugat-Magyarországi Egyetem GEOinformatikai Kar új épülete a tervezett Alba Inno Park területén - az albanano.hu oldalról elérhető.
2007.11.27. 01:00 |
A Magyar Tudományos Akadémia és a Mindentudás Egyeteme közös rendezésében előadás-sorozat kezdődik Székesfehérváron. Amennyiben részt szeretne venni a rendezvényen, és e szándékát még nem jelezte, értesítse Pordán Gergelyt a pordan.gergely@pmhiv.szekesfehervar.hu villámposta címen vagy a telefon: (22)323-006. A sorozat programja és a helyszín térképe - a Nyugat-Magyarországi Egyetem GEOinformatikai Kar új épülete a tervezett Alba Inno Park területén - az albanano.hu oldalról elérhető.Az autóval érkező vendégek számára fontos információ, hogy parkolásra a szomszédos Budai úti "Spar" áruház mellet van lehetőség. Az előadásokról televíziós felvétel is készül, ezért a rendezők kérik, hogy a kezdési időpont előtt 10 perccel (16:50) foglaljanak helyet az előadóteremben!