-
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Mindenszentek ünnepén püspöki szentmise lesz a Székesegyházban
November 1-jén kedden, Mindenszentek napján 18 órakor Spányi Antal megyés püspök tart szentmisét a Székesegyházban minden szent tiszteletére, azokéra is, akiket külön emléknappal nem ünnepel az egyház.
2022.10.30. 11:04 |
Spányi Antal megyés püspök Halottak Napja előestéjén megemlékezik minden elhunytról is és a szentmise után az altemplomban imádkozik püspökelődei lelki üdvéért.Mindenszentek ünnepe örömünnep. A szenteket ünnepeljük, akik eljutottak életük, és minden emberi élet végső céljára, az örök boldogságra, Isten örök Országába.