-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Mindenkit szeretettel várnak a Versünnep szombati elődöntőjére!
Tucatnyi vármegyei településről – így többek között Székesfehérvárról, Sárbogárdról, Kincsesbányáról, Mórról, Seregélyesről, Úrhidáról és Velencéről – összesen 55 fiatal méretteti meg magát a népszerű tehetségkutatón.
A megmutatkozási lehetőséget nyújtó verseny irányt évről évre egyre nagyobb az érdeklődés, ráadásul a Versünnep korábbi döntősei heteken keresztül invitálták a fiatalokat a közösségi oldalakon az idei megmérettetésre, így a szokásosnál is nagyobb izgalom előzi meg a „versenyt”, amely idén is Székesfehérvár Önkormányzata, a Székesfehérvári Egyházmegye, a Vörösmarty Színház, a Fehérvár Médiacentrum, valamint a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház szervezésében valósul meg.
A rekordszámú jelentkező okán idén a Fehérvár Médiacentrum néhány változást eszközölt a verseny elődöntőjében: február 21-én, szombaton 10.00 órától a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban, egymással párhuzamosan két teremben hallgatják meg a fiatalokat. Mindkét helyszínen három-három zsűritag értékeli a versenyzőket.
A finisbe tizenkét fiatal juthat, akik majd a Kubik Anna, Závodszky Noémi, Jakubek Tiborné, Bobory Zoltán, Vakler Lajos alkotta zsűri előtt verselnek a döntőn, amit 2026. március 21-én rendeznek a Városháza Dísztermében.
A Fehérvár Médiacentrum az elődöntőre és a döntőre is szeretettel várja nem csak a versenyzők családjait, barátait, hanem minden kultúraszeretőt, hogy együtt ünnepelhessék a verseket, a költészetet és a tehetséges fiatalokat.