-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Mesterek és tanítványok - népművészeti kiállítás nyílt a Szent István Művelődési Házban
Ebben az évben már második alkalommal találkoztak népművészek a Fehérvári Kézművesek Egyesülete „Mesterek és tanítványok" című népművészeti kiállításon, amelynek ezúttal is a Szent István Művelődési Ház ad otthont.
Vidra Petra a székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI népi ének szakos hallgatójának műsorát követően, a tárlat megnyitóján Szenczi Jánosné az egyesület elnöke, és Pongrácz Zoltán a Népművészeti Egyesületek Szövetségének alelnöke megerősítette, hogy a népművészet és a népi mesterségek nem merülhetnek feledésbe.
A tárlatnak otthont adó intézmény igazgatója Jakubek Tiborné arról is beszélt a kiállítás megnyitóján, hogy a keresztény kultúra otthonában folyamatosan segítik a kézműves mesterségek fennmaradását a Hagyomány-Érték-Örökítés program keretein belül is.