-
Téli tárlat február 18-ig
A hagyomány idén sem szakad meg: február 2-án nyílik a Téli Tópartis Tárlat, amelyen az érdeklődők betekintést kaphatnak a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnáziumban tanuló művészeti tagozatos diákok alkotásaiba.
2026.02.02. -
Gyertyaszentelő a Székesegyházban
Február 2-án hétfőn, Urunk bemutatásának ünnepén, Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, 16 óra 30-kor közös zsolozsmát, majd 17 órától koncelebrált ünnepi szentmisét tartanak a Székesegyházban. A Megszentelt élet világnapján együtt imádkozhatnak a hívek a szerzetesekkel, szerzetesnővérekkel, a Prohászka Imaszövetség tagjaival és a plébániákon működő közösségek és a lelkiségi mozgalmak képviselőivel.
2026.02.02. -
Emberi sorsok a Don-kanyarban
Rendhagyó történelemórát tartottak a Vármegyeházán. A középiskolás diákok a Don-kanyar tragédiájának történelmi hátteréről hallhattak előadást, valamint mini kiállítás keretében tekinthették meg a katonai egyenruhákat és felszereléseket.
2026.01.30. -
Mezőföld tánchagyományai
Béresek nyomában címmel a Mezőföld hagyományait idézték meg a Táncházban. A koreográfiákat Majoros Róbert és Majorosné Szabó Veronika jegyzi.
2026.01.30.
Mesés alkotások, színes átváltozások - megnyílt a III. Tavaszi Vármegyei Képzőművészeti Tárlat
A keddi kiállításmegnyitón ünnepélyes keretek között, négy kategóriában adták át a "Báránybőrbe bújt farkas, avagy Álruhás mesehősök rejtélyes világa" pályázat díjait. A program a hagyományokhoz híven lehetőséget teremtett arra is, hogy a rajz és vizuális kultúra szakos pedagógusok és a vármegyei alapfokú művészeti iskolák művésztanárai szakmai tanácskozáson osszák meg egymással tapasztalataikat.
Lúdas Matyi, Mátyás király, Macskacicó és a Trójai faló mellett a mai modern mesék átváltozó hősei is megjelennek azokban az alkotásokban, amelyeket Fejér és Veszprém vármegyei diákok készítettek a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI felhívására. Harmadik alkalommal írta ki képzőművészeti pályázatát az „Akkreditált Kiváló Tehetségpont” címmel rendelkező oktatási intézmény. A „Báránybőrbe bújt farkas, avagy Álruhás mesehősök rejtélyes világa" témakörben az álruhába bújt mesehősök különleges pillanatainak, kalandjainak megjelenítése volt a cél a képzőművészet változatos eszközeivel, szabadon választott technikával. Tették is ezt sokan, sokféleképpen.
Az idei pályázatra a vármegye 16 iskolájából, 17 felkészítő tanár mentorálásával 190 alkotás érkezett, köztük 9 kisplasztika.
A pályázat eredményhirdetésére a III. Tavaszi Vármegyei Képzőművészeti Tárlat megnyitója keretében került sor. A vendégeket dr. Ferschné Várnai Tímea, az iskola főigazgatója köszöntötte. Örömét fejezte ki, hogy az idei évben is nagyon sokan ragadtak rajzeszközt, alkottak szólóban vagy közösen, és a téma lehetőséget adott arra, hogy a gyerekek bemutassák gondolatokban, tudásban és ötletekben gazdag, színes képzeletvilágukat. Különleges kiváltságnak nevezte a tehetséggondozást, amely az iskolában négy művészeti ágban (ének-zene, néptánc, drámatagozat, grafika-festészet) van jelen. „E pályázatnak, illetve a kórustalálkozók, -fesztiválok, a városi és megyei szépkiejtési verseny, a néptáncgálák, az iskolai versenyek szervezésével, a diákok oktatásával-nevelésével foglalkozó kollégák munkájának köszönhetően iskolánk éppen a napokban kapta meg újabb három évre az „Akkreditált Kiváló Tehetségpont” címet, amelyre nagyon büszkék vagyunk.”
A kiállítást Pánczél Anna, a Székesfehérvári Pedagógiai Oktatási Központ vizuális kultúra szaktanácsadója nyitotta meg, felidézve, hogy minden évben kíváncsian várja e tárlat megnyitóját, és örömmel tölti el, hogy ilyen sok alkotó, tehetséges gyermek tanul a vármegye iskoláiban.
A Szűcsné Novák Mária tűzzománc művész, Sebestyén András festőművész és Bokros Judit író, újságíró alkotta zsűri nevében Bokros Judit adott összegzést. Mint mondta, a technikai megvalósítás - akár a grafikai akár a festői - megoldások terén nagyon szép alkotások születtek. Az pedig külön öröm volt, hogy szintén a pályázati kiírásnak megfelelően érkezett az újrahasznosítás elve mentén készült, a fenntarthatóságot szem előtt tartó mű is. „Döntésünk, mint a művészeti alkotások terén általában, szubjektív, ám egységes véleményt tükröz. Az alkotások közül úgy választottuk ki azokat, amelyek alkotói itt ma díjat vehetnek át, hogy nem ismertük sem a nevet, sem az iskolát, csupán a korosztályt. Reméljük, hogy azok sem csalódnak, akik most éppen nem értek el helyezést, hiszen a művüket itt, a kiállítótérben sokan láthatják.”
A köszöntőket, értékelést követően a művészeti iskola dráma tanszakos diákjai a "Békakirály" című darabot adták elő, majd egy oklevél kíséretében adták át a díjakat az alsó, a felső tagozat, a felső tagozat alapfokú művészeti, valamint a gimnázium és művészeti tagozat kategória 1-3. helyezettjének és a különdíjasoknak.