-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Mesék fába oltva - Láng György fafaragó munkáiból nyílik kiállítás
Láng György 1968 óta foglalkozik faragással, mesterei Cs. Kiss Ernő, id. Palatkás József és Péterfy László voltak. A 80-as évek óta több fafaragó tábort, szakkört vezetett, jelenleg a Művészetek Házában működő ifjúsági szakkör vezetője. Eddig több mint 75 kiállításon szerepeltek munkái, többek között a Vatikánban, Rotterdamban, a Pesti Vigadóban és a Néprajzi Múzeumban. A „Mesék fába oltva” című kiállítás eddigi munkásságát öleli fel, a kiállítás címadói faragott mesetáblák. A kiállítás szervezője a Megyei Művelődési Központ és a Magyarországi Alkotóművészek Közép- és Nyugat-Dunántúli Regionális Társasága (M-ART).
A szervezők a kiállítás után, 18 órától szeretettel várnak minden érdeklődőt a Neked szól a mese című felnőtt meseestre, amelynek közreműködői Bukovics János mesemondó, a Magyar Kultúra Lovagja és Pintér Zsolt mesemondó, a Meseszó Egyesület alelnöke, a Hetedhét Hatvan Népmesefesztivál főszervezője.