-
Díjátadó az évadzárón
Társulati üléssel zárta idei évadát a Vörösmarty Színház. A hagyományokhoz hűen ennek keretében adták át „Az évad színésze”, „Az évad színésznője”, „Az évad nem művész állományú dolgozója” elismeréseket, valamint a Vörösmarty Gyűrűt-díjat is. Az idei évben Sarádi Zsolt, Ladányi Júlia és Németh Mariann „Mary” vehette át a társulat által adományozott díjakat.
2026.06.13. -
Deák Dénes pályázat
A székesfehérvári Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma idén is meghirdette ösztöndíjpályázatát művészettörténészek, várostörténészek, néprajzkutatók, illetve e tudományterületek doktori iskoláinak hallgatói számára. A pályázatokat június 16-ig várják és augusztus 1-jéig bírálják el.
2026.06.13. -
Szimfonikus évadzáró
Elbúcsúzott a 2025-26-os évadtól az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az évadzáró találkozónak a fehérvárcsurgói Károlyi kastély adott otthont.
2026.06.12. -
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd címmel beszélgetéssorozat kezdődött a Szent István Király Múzeumban. Az első alkalommal a II. Szent János Pál pápa életéről szóló kiállítás apropójából találkozhattak az est vendégei.
2026.06.12.
Arany János emlékév - megtelt a Királykút Emlékház a Toldi estéjének előadásán
A Frissítő Forrás/Megújulás Éve 2017, a Vörösmarty Társaság és A Szabadművelődés Háza közös rendezésében Arany János: Toldi estéje című klasszikus elbeszélő költeményét adta elő Sudár Annamária és Heinczinger Miklós, a Misztrál együttes tagja, hétfőn este a Királykút Emlékházban. A rendezvény egyben tisztelgés volt a szerző, Arany János születésének 200. évfordulója előtt. Bevezetőt mondott Bakonyi István, irodalomtörténész.
2017.09.25. 19:57 |
Este és ősz – öregség. Az irodalom ősi, gyakran használt toposzai ezek. Arany János tollán vált egyedivé, felülmúlhatatlanná a metafora: „Őszbe csavarodott a természet feje.” A végérvényesen múlttá váló jelent, az időből és térből kihulló ember csendjét és magányát, az elnehezedő öregség könyörtelen változásait és a lassan télbe forduló ősz szépségét is megidézi az idős Toldi Miklós utolsó hőstettének története.
Arany János: Toldi estéje a Királykút Emlékházban