-
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
Mindent József Attiláról
A Tarsoly Ifjúságért Egyesület és a Vörösmarty Mihály Könyvtár immár 35. alkalommal várta a középiskolás diákokat, hogy a költészet napjához kapcsolódva megmutathassák, mennyire ismerik József Attila életét és hatását a magyar költészetre.
2026.04.24. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Megnyitották a "Szent István Király Vas megyében" című fotókiállítást az Öreghegyi Közösségi Házban
Szombaton délután tartották a "Szent István Király Vas megyében" című fotókiállítás megnyitóját az Öreghegyi Közösségi Házban. A Szent István Emlékév rendezvényeihez a Vasi Baráti Kör önkéntes munka felajánlásával, és az eseményekhez való részvétellel járult hozzá. A szombat délután megnyitott kiállításon az érdeklődők az Emlékévhez kapcsolódó fotókat, valamint éremgyűjteményt tekinthetnek meg.
2013.10.12. 17:44 |
Szombaton délután tartották a "Szent István Király Vas megyében" című fotókiállítás megnyitóját az Öreghegyi Közösségi Házban. A Szent István Emlékév rendezvényeihez a Vasi Baráti Kör önkéntes munka felajánlásával, és az eseményekhez való részvétellel járult hozzá. A szombat délután megnyitott kiállításon az érdeklődők az Emlékévhez kapcsolódó fotókat, valamint éremgyűjteményt tekinthetnek meg.

Dr. Cser-Palkovics András szerint mindent meg kell tenni Székesfehérvár történelmi múltjának és szellemiségének megőrzéséért.
A Vasi Baráti Kör elnöke szerint nincs olyan település Vas megyében, amelyben valamilyen módon ne jelenne meg Szent István királyunk szellemisége. „A Vasi Baráti Kör életében meg nem volt arra példa a múltban, hogy önállóan, saját akaratból és tematika szerint egy városi rangú kiállítást szervezzünk. A Szent István Emlékév okán Székesfehérvár igyekezett bemutatni a város történelmét, és ehhez a rendezvényhez szerettünk volna mi is bekapcsolódni. Ezért döntöttünk úgy, hogy elhozzuk Székesfehérvárra a szülőföldünk Szent István emlékéhez kötődő alkotásait” – mondta Kovács Lászlóné, a Vasiak Baráti Köre Egyesület elnöke.
Székesfehérvár polgármestere szerint minden egyes kezdeményezés kedvezően járul hozzá Székesfehérvár történelmének ápolásához. „Ez a kiállítás jól jelzi, hogy sikerült elérnünk azt a célunkat a Szent István Emlékévvel, hogy élőbbé tegyük Székesfehérvár történelmét. Mi, székesfehérváriak büszkén tekinthetünk vissza ennek városnak a történelmére, de ezt nehéz visszaadni a mának. Az épített örökségből ugyanis jórészt romok maradtak, így jóval nehezebb dolgunk van a szellemiség visszaadásával. Ez azonban nem csökkenti azt a felelősségünket, hogy ennek a történelmi városnak a szellemiségében próbáljunk várost építeni. Szerencsére a legszebb álmainkat is felülmúlta az Emlékév kapcsán a különböző civil szervezetek és intézmények szerepvállalása. Ezért azt gondolom, elsősorban Székesfehérvár városa tartozik köszönettel a civil szervezeteknek és az intézményeknek” – mondta ünnepi köszöntőjében Dr. Cser-Palkovics András.

Az Öreghegyi Közösségi Házban található kiállításon az érdeklődők Nervetti Károly és Nervettiné Fekete Lídia fotógyűjteményét, valamint Bors Géza helytörténet gyűjtő magángyűjteményét tekinthetik meg. A megnyitóünnepséget Bobory Zoltán költő előadása színesítette, aki saját verseit szavalta el. A megnyitón megjelent továbbá Dr. Kiss László alkotmánybíró, Östör Annamária Székesfehérvár egészségügyi- és sporttanácsnoka, illetve Keresztes István, Jánosháza polgármestere is.