Megnyílt a KönyvtárMozi szakmai napok rendezvénysorozata

Hétfőn megnyílt a KönyvtárMozi napok kétnapos rendezvénysorozata Székesfehérváron. A szakmai napok keretén belül film- és könyvtárszakmai előadásokra, konzultációkra, továbbá tapasztalatcserékre, gyakorlati bemutatókra is sor kerül.
2019.09.09. 11:39 |
Megnyílt a KönyvtárMozi szakmai napok rendezvénysorozata

A Vörösmarty Mihály Könyvtár a házigazdája annak a kétnapos könyvtárszakmai konferenciának, amelynek témája a 2015-ben életre hívott országos szintű KönyvtárMozi szolgáltatás.

A rendezvényen a megyei könyvtárigazgatók, a megyei könyvtári ellátásért felelős vezetők, valamint a KönyvtárMozi megyei felelősök vesznek részt olyan jelentős nevű meghívott előadók társaságában, mint Sörény Edina, az EMMI Könyvtári és Levéltári Főosztályának főosztályvezetője vagy Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm Kft. ügyvezető igazgatója. A szakmai napok keretén belül film- és könyvtárszakmai előadásokra, konzultációkra, továbbá tapasztalatcserékre, gyakorlati bemutatókra is sor kerül. A hivatalos rendezvény kísérőprogramjai pedig lehetőséget biztosítanak Székesfehérvár és Fejér megye sokszínű kulturális életének egy-egy kiemelkedő szeletének a megismeréséhez is.

A KönyvtárMozi egy a KSZR (Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer) tagkönyvtárai számára nyújtott könyvtári szolgáltatás, amely 2015 októberében indult az Informatikai és Könyvtári Szövetség és a Kecskemétfilm Kft. kezdeményezésére, számos együttműködő partner támogatásával.

A partnerek szakmai, technikai segítséget nyújtanak, vagy filmeket ajánlanak fel a saját kínálatukból. A KönyvtárMozi célja a kulturális alapellátás részeként a magyar filmkultúra kiemelkedő értékeinek bemutatása a kistelepülésen élőknek könyvtári szolgáltatás keretében, illetve olyan kulturális alapú közösségszerveződés segítése, amely együttes élményének a film világát tekinti. Elsősorban olyan klasszikus értékeket kínál, amit mindenkinek látnia kellene, éljen bárhol ebben az országban.

A KönyvtárMozi egy virtuális könyvtári szolgáltatás, a NAVA technikai közreműködésével. Minden csatlakoztatott kiskönyvtár felhasználóként regisztrálja magát a NAVA internetes felületén, ahonnan egy kód engedélyezésével jogosult letölteni a kiválasztott filmet az előre megadott időpontban. A szolgáltatás minden tevékenysége egységesen a www.konyvtarmozi.hu portálról indítható. A KönyvtárMozi filmjeit a lakosság választja ki érdeklődésének megfelelően a nemzeti filmvagyon alkotásaiból, amelyet az együttműködő partnerek ajánlanak fel. A program fontos részét képezik a filmek kapcsán tervezett beszélgetések, előadások, csatlakozó olvasmányélmények, könyvajánlások, játékok.

Az országos rendezvény megnyitóján Brájer Éva, Székesfehérvár alpolgármestere is köszöntötte a résztvevőket méltatva a KönyvtárMozi kezdeményezés jelentőségét.

Az alpolgármester a nagyszülőknél, falun töltött gyerekkori nyarak emlékét felidézve szólt azokról az "ünnepi pillanatokról", amikor egy gyerekhez eljut a hír a kultúrházból, hogy mozi érkezik a faluba. "Ezt a mai gyerekek már nem érthetik, mit jelentett ez számunkra. Olyan volt ez akkor, mint egy ünnep." - hangsúlyozta Brájer Éva alpolgármester, aki gratulált azoknak, akik elindították a KönyvtárMozi kezdeményezést, amely igazi kulturális missziót jelent és eljut Fejér megye településeire is. A kétnapos rendezvénysorozat legizgalmasabb programjait Buriánné Tarró Edit, a VMK igazgatója ismertette, majd Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm Kft. ügyvezető igazgatója szólt a résztvevőkhöz, ismertetve tevékenységüket.

Mikulás Ferenc Balázs Béla és Prima Primissima díjas filmproducer a magyar animációs kultúra egyik legjelentősebb alakja.

1971-től a Kecskeméti Rajzfilmstúdió alapítója, vezetője és olyan kultikus animációs sorozatok producere, mint a Magyar népmesék, vagy a Vízipók-csodapók. 1997-től 2000-ig az ASIFA, a Nemzetközi Animációs Filmművész Szövetség igazgatótanácsának tagjaként is tevékenykedett.