-
Áldozócsütörtöki szentségimádás
Május 14-én, a régi „Áldozócsütörtök” napján 17 és 19 óra között a Székesfehérvári Egyházmegye minden templomában szentségimádást tartanak az egyházmegye lelki megújulásáért, papi és szerzetesi hivatásokért, a családokért és a világ békéjéért.
2026.04.27. -
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Meglepetésekkel vár a művészkönyv kiállítás a Múzeumok Éjszakáján
Idén már hatodik alkalommal rendezik meg a Múzeumok éjszakáját Fehérváron. Ez alkalomból a város mintegy 63 programot kínál a szórakozni vágyóknak különböző helyszíneken. Az év legrövidebb éjszakáján a Szent István Király Múzeum is várja a látogatókat, V. Nemzetközi Művészkönyv Kiállítás című tárlatával.
2013.06.20. 08:09 |
Idén már hatodik alkalommal rendezik meg a Múzeumok Éjszakáját Székesfehérváron. Ez alkalomból a város mintegy 63 programot kínál a szórakozni vágyóknak különböző helyszíneken. Az év legrövidebb éjszakáján a Szent István Király Múzeum is várja a látogatókat, V. Nemzetközi Művészkönyv Kiállítás című tárlatával. A művészkönyvek jelentősen különböznek a hagyományos olvasnivalótól. Míg a klasszikus darabok egy adott történetet mesélnek el, addig a művészkönyvek önmaguk alkotnak történetet.
Az V. Nemzetközi Művészkönyv Kiállítás mely május 18-ától látogatható, a Múzeumok Éjszakájának szerves részeként remek szórakozási lehetőséget nyújthat az éjszakában barangolóknak. A kiállítás testvérprogramja, egy hangulatos családi foglalkozás Kőnig Nóra könyvkötővel június 22 -én 19 órától várja a kreativitás kedvelőit, a Városi Képtár Deák Gyűjteményében. Ezt követően szakvezetés veszi kezdetét 20 órától a Megyeház utca 17 szám alatt.
A kiállításra számos munka érkezett Magyarországról, valamint külföldről egyaránt, többek között Dániából, Franciaországból és Németországból is. A tárlaton összesen 220 alkotó 330 alkotását láthatjuk. A könyvek a legváltozatosabb technikákkal és anyagokból készültek, így találkozhatunk metszett, ragasztott, vagy akár forrasztott lapokkal is. Anyagukat tekintve készülhettek többek között részből ólomból, gipszből, vagy textilből. A kiállított munkák műfaji sokféleségükkel is szórakoztatják a közönséget, hiszen a kötetek között találhatunk rajzokat, rézkarcokat, vagy művészeti nyomatokat. A folyamatosan bővülő gyűjtemény összesen 60 magyar és 500 külföldi művész munkáját számlálja.
