-
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Királyi Napok - Koronázási Ünnepi Játékok a Belvárosban
A Koronázási Ünnepi Játékok mesével, koncertekkel, játékokkal, mesterségbemutatókkal várja a látogatókat.
Már a reggeli órákban nagy volt a sürgés-forgás a Városház téren. Az utóbbi napok forrósága utáni, kellemes időben sokakat vonzott a középkori forgatag. A Szabad Színháznak köszönhetően idén is részesei lehetünk négy napon át a piaci perpatvarok, vásári életképek, pergő nyelvű kofák, korhely komédiások és dévaj mutatványosok mindennapjainak. A Városház téren a mosolygó, erőt adó kövek között válogatva felcsendült a muzsika, az Országalmánál a Tabulatúra régizene-együttes húzta a talpalávalót.
A Fő utcán az árusok között sétálgatva a szorgos mesteremberek segítségével kipróbálhattuk az élménykovácsolás, az ólomöntés és az érmeverés nem könnyű mesterségét, miközben a portyázó őrcsapat fáradhatatlanul kereste a vásári tolvajokat és égetni való boszorkányokat. Tovább haladva a Sub Rosa régizenei együttes táncoltatta meg a vásárba igyekvő sokaságot.

A Jósok és Boszorkányok sikátorához érve nagyot dörrent az ég – tán nem véletlenül –, de a nyári zápor után gyorsan visszazökkent az élet a régi kerékvágásba. Gyors kártyajóslást követően, az elkészített szerencsehozó amulettünk birtokában bátran folytattuk utunkat az Országzászló térre, ahol az óriásbáb-család várt minket, közben boldogan csivitelő gyerekcsapatba botlottunk.

Ami nem is csoda, az Országzászló tér a legkisebbek örömére idén is Mesetérré alakult, ahol zenés, mesés előadások, táncházak és játékok szórakoztatják a gyermekeket négy napon át. A kézműves foglalkozásokon többek között nyaklánc, korona, sisak és karkötő készülhet majd, de ki lehet próbálni a pajzsfestést és az agyagozást is. A Zichy ligethez érve egy hatalmas sólyom pihent békésen, az igazán bátrak fotózkodtak is vele. A hagyományőrző csapatok táborában nagy volt a készülődés, kezdődtek a látványos lovagi és harci összecsapások. A jó hangulatról pedig újabb és újabb régizene együttesek gondoskodtak.
Az augusztus 17-20-ig tartó Koronázási Ünnepi Játékok részletes programja elérhető ITT.