-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Megkezdődtek a Szent István napi ünnepségek Székesfehérváron
Az idei évben már augusztus 14-én a Fogadalmi Szentmisével elkezdődtek a Szent István Ünnepéhez kapcsolódó rendezvények. Hétfőn a Nagyboldogasszony napi szentmisére kerül majd sor. Augusztus 18-án lesz a Szent István szobor és szarkofág koszorúzásra, illetve az Ünnepi Közgyűlés. Augusztus 20-án pedig körmenettel emlékeznek meg államalapító királyunkról, ünnepi beszédet mond dr. Szili Katalin az országgyűlés elnöke. Este pedig a Királyi Napok programjával és tüzijátékkal várja Székesfehérvár városa az ünneplőket. Részletes Program
Az idei évben már augusztus 14-én a Fogadalmi Szentmisével elkezdődtek a Szent István Ünnepéhez kapcsolódó rendezvények. Hétfőn a Nagyboldogasszony napi szentmisére kerül majd sor. Augusztus 18-án lesz a Szent István szobor és szarkofág koszorúzásra, illetve az Ünnepi Közgyűlés. Augusztus 20-án körmenettel emlékeznek meg Szent Istvánról, ünnepi beszédet mond dr. Szili Katalin az országgyűlés elnöke. Este pedig a Királyi Napok programjával és tüzijátékkal várják az ünneplőket. Részletes Program
Augusztus 20. az egyik legősibb magyar ünnep, Szent István király ünnepének napja. A keresztény magyar államalapítás, a magyar állam fenállásának emléknapja.
A magyarság és a keresztény hit világának találkozását és összefonódását a magyar nép egyetlen uralkodó személyéhez köti; az első magyar királyhoz, az államalapító Szent Istvánhoz. István a magyar államiság és a kereszténység alapjait lerakó Géza fejedelem fia, a honfoglalást (896) vezető Árpád fejedelem ükunokája.
E korszak a kereszténység európai kiterjesztésének évszázada volt. A bizánci egyház térítői már a 9. század második felében megjelentek a térségben, a római egyház a 10. század során térítette meg a Kárpát-medencétől északra élő népeket. Történelmi párhuzam nélkül is igaz a kijelentés: az új évezred küszöbén Magyarország csatlakozott Európához.
I. István uralkodása idején augusztus 15-én, Nagyboldog-asszony napján hívta össze Fehérvárra a királyi tanácsot. Ekkor tartották az un. törvénynapokat. (Misztikus egybeesés, hogy István éppen ezen a napon halt meg 1038-ban.)