-
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
Mindent József Attiláról
A Tarsoly Ifjúságért Egyesület és a Vörösmarty Mihály Könyvtár immár 35. alkalommal várta a középiskolás diákokat, hogy a költészet napjához kapcsolódva megmutathassák, mennyire ismerik József Attila életét és hatását a magyar költészetre.
2026.04.24. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Megkezdődött a Koronázási Ünnepi Játékok - felvonultak a történelmi bábok
Szombaton már kora délelőtt megkezdődtek a Koronázási Ünnepi Játékok Székesfehérvár Belvárosában. Délelőtt megtelt a belváros sétáló családokkal, akik kíváncsiak voltak arra, milyen lehetett a középkori Fehérvár. Délután hat órától az egész Belvárost érintő nagyszabású produkció következett. A Koronázási Ünnepi Játékok egyik csúcspontjaként történelmi felvonulás kezdődött óriásbábokkal, este pedig a koronázási szertartásjáték következett.
2013.08.17. 20:37 |
Szombaton megkezdődtek a Koronázási Ünnepi Játékok Székesfehérvár Belvárosában. Már délelőtt megtelt a város sétáló családokkal, akik kíváncsiak voltak arra, milyen lehetett a középkori Fehérvár. Délután hat órától az egész Belvárost érintő nagyszabású produkció következett. A Koronázási Ünnepi Játékok egyik csúcspontjaként történelmi felvonulás kezdődött óriásbábokkal.
A legtöbben az óriásbábokra voltak kíváncsiak, kicsik és nagyok hosszú tömött sorokban követték a dobpergésre vonuló királyokat és fejedelmeket. A középkori gyermekjátszóházban a legkisebbek kipróbálhatták hogyan lehet megülni egy mozgó hordót, milyen érzés gólyalábakon járni és megnézhették azt is, hogyan készül el egy íj.
A játszóházakban lófuttatás, várépítés, várostrom, krónikakirakó, kapuépítő, középkori szókirakó, városfoglaló, célbadobó, fényképezkedés, sárkányos útvesztő, diószedés óriáscsipesszel, várkapus krikett is várta a gyermekeket és a játékos kedvű felnőtteket. A Városház téren felállított jurtában középkori étkek, igazi nomád lakoma fűszerezte a megidézett Árpád-kori hangulatot. A kézműves sarokban a fokos- és alabárdkészítés mellett III. Béla és Antiochiai Anna koronáját is hazavihették a vendégek.
A Debreceni Virágkarnevál előtt Székesfehérváron, a Koronázási Ünnepi Játékokon mutatkozott be a Szent Koronát ábrázoló virágkocsi. A Szent Korona a Debreceni Virágkarnevál állandó kompozíciója, a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. virágkocsija.Napközben a lovas és gyalogos hagyományőrzők is ellepték a város utcáit. Látványtáboraikban kipróbálhatták az érdeklődők a harci fogásokat, a középkori harci bemutatókat és a városi járőrözést a János vitéz parkban, a Várfal parkban, a Prohászka ligetben, a Jávor Ottó téren és a Szent István téren.
Délután hat órától az egész Belvárost érintő nagyszabású produkció következett. A Koronázási Ünnepi Játékok egyik csúcspontjaként történelmi felvonulás kezdődött óriásbábokkal, lovas és gyalogos hagyományőrzőkkel, zászlóforgatókkal, régizene együttessel, dobosokkal és a Szabad Színház művészeivel.A felvonulás útvonala a János vitéz parktól a Zichy ligetig tartott. A menet a Piac tértől a Budai úton át, a Várkörúton keresztül ért el Zichy ligetbe.
Este grandiózus díszletek között, modern fény- és látványtechnikával, Magyarország legnagyobb szabadtéri színpadán, a székesfehérvári Középkori Romkert – Nemzeti Emlékhelyen elevenedett meg István koronázásának szakrális ünnepe. Az előadásokra a jegyek már elkeltek, de az érdeklődők élőben is megtekinthetik a Koronzási Szertartásjátékot a Városház téren, illetve a Szent László szobornál elhelyezett óriás kivetítőkön.
