-
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
Mindent József Attiláról
A Tarsoly Ifjúságért Egyesület és a Vörösmarty Mihály Könyvtár immár 35. alkalommal várta a középiskolás diákokat, hogy a költészet napjához kapcsolódva megmutathassák, mennyire ismerik József Attila életét és hatását a magyar költészetre.
2026.04.24. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Mátyás király németül - játék és lovagi bemutató az Igézőben
A németre épülő előadást és lovagi bemutatót is tartottak vasárnap délelőtt az Igézőben. Az érdeklődők előbb a Bretter csoport Mátyás királyról szóló produkcióját tekinthették meg, amit az I. András Király Lovagrend bemutatója követett. A házigazda Szabad Színház tagjai korhű jelmezekben, forralt borral és pereccel köszöntötték a résztvevőket. Az eseményen Fehérvár német testvérvárosának, Schwäbisch Gmünd-nek a delegációja is megjelent.
2014.01.27. 06:08 |
A németre épülő előadást és lovagi bemutatót is tartottak vasárnap délelőtt az Igézőben. Az érdeklődők előbb a Bretter csoport Mátyás királyról szóló produkcióját tekinthették meg, amit az I. András Király Lovagrend bemutatója követett. A házigazda Szabad Színház tagjai korhű jelmezekben, forralt borral és pereccel köszöntötték a résztvevőket. Az eseményen Fehérvár német testvérvárosának, Schwäbisch Gmünd-nek a delegációja is megjelent.

Rendhagyó színházi délelőttöt szerveztek vasárnap a Belvárosban található Igézőben. Az új multikulturális térben a házigazda Szabad Színház tagjai korhű jelmezekben, valamint forralt borral és koronaalakú friss pereccel várták az érkezőket. A teátrum célja, hogy magyar kultúrát idegen nyelven is minél jobban megismertethesse. Ennek érdekében a német nyelvre épülő előadássorozattal készültek a vendégeknek, így Székesfehérvár németországi testvérvárosának, Schwäbisch Gmünd delegációjának is.

Először a Székesfehérvári Német Nemzetiségi Önkormányzat 2011-ben alakult amatőr dráma körének, a Bretter színjátszó csoportnak tekinthették meg az előadását. "Aus schlauem Mädchen eine Königin und der eine Budaer Markt – avagy: Okos lányból királynő és az EGYszeri vasár Budán" címmel rendeztek németre épülő játékot a Basa utca 1. szám alatt.

Ezt követően a tízéves I. András Király Lovagrend tagjai mutattak be harcművészeti divatbemutatót a középkorból. Az Igézőben minden héten szerveznek angol és német nyelven is drámapedagógiai foglalkozásokat, emellett pedig a Szabad Színház több attrakcióját is megtekinthetik idegen nyelven az színházkedvelők.