-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Mátyás és Beatrix reneszánsz esküvője elevenedik meg a Városház téren
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata új nyári nagyrendezvénnyel színesíti a város turisztikai kínálatát – jelentette be mai sajtótájékoztatóján Hrabovszky Ákos, a turisztikai bizottság elnöke. A rendezvényre mintegy 12,5 millió forintot különítettek el, az összegből olyan történelmi múltat felidéző programsorozatot szerveznek, amelynek keretében Mátyás és Beatrix reneszánsz királyi esküvője elevenedik meg a Városház téren 2005 június 25-26-án.
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata új nyári nagyrendezvénnyel színesíti a város turisztikai kínálatát – jelentette be mai sajtótájékoztatóján Hrabovszky Ákos, a turisztikai bizottság elnöke. A rendezvényre mintegy 12,5 millió forintot különítettek el, az összegből olyan történelmi múltat felidéző programsorozatot szerveznek, amelynek keretében Mátyás és Beatrix reneszánsz királyi esküvője elevenedik meg a Városház téren 2005 június 25-26-án.
A rendezvénytől a város turisztikai bevételeinek növekedését is várják a szervezők. Hrabovszky Ákos elmondta, a turisztikai alapba bekerülő összegeket évek óta gyűjtik, ebből szervezik most meg a történelmi rendezvényt. Kovács Péter, a kulturális bizottság elnöke szerint Fehérvárnak nem kell más városok példáját követnie az esemény megrendezéséhez. Mátyás és Beatrix esküvőjét történelmi forrásokból pontosan nyomon lehet követni, a történelmi hűségre is törekszenek majd. A történelmi játék rendezője Adorján Viktor rendező lesz, aki jelenleg a Gárdonyi Géza Művelődési Ház igazgatója.
A királyi esküvőn udvari bolondokat, tűznyelőket, de illusztris vendégeket is láthat a nézőközönség, így például életre keltik a velencei követ, az esztergomi és a kalocsai érsek alakját is. A rendezvény helyszíne lesz a Belváros mellett a Bregyó köz is, ahol különböző harci, lovagi játékokat is rendeznek majd. Kovács Péter kiemelte, amennyiben sikeres lesz a rendezvény, úgy a következő években újabb napokkal bővíthetik az eseménysorozat hosszát.