-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Mátrix 3: világpremier Fehérváron is
A Mátrix-trilógia harmadik része, a Forradalmak a világ hatvan országában ugyanazon a napon és ugyanabban a percben kerül a mozivásznakra; így Fehérváron is november 5-én délután 3-kor kezdi vetíteni a Cinema City.
2003.10.21. 13:12 |
A Mátrix-trilógia harmadik része, a Forradalmak a világ hatvan országában ugyanazon a napon és ugyanabban a percben kerül a mozivásznakra: november 5-én Los Angelesben reggel hatkor, Közép-Európában délután 3-kor kezdik vetíteni a mozik, így a fehérvári Cinema City is.
![]() |
Mátrix - Forradalmak
(The Matrix Revolutions, 2003)
Amerikai sci-fi akciófilm, 129 perc
Fsz: Laurence Fishburne, Keanu Reeves, Monica Bellucci, Carrie-Anne Moss
R: Larry Wachowski, Andy Wachowski
November 5: 15:00, 17:30, 20:00, 22:30
November 6-7: 12:30, 15:00, 17:30, 20:00, 22:30
November 8-9: 10:00, 12:30, 15:00, 17:30, 20:00, 22:30
