-
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
Mindent József Attiláról
A Tarsoly Ifjúságért Egyesület és a Vörösmarty Mihály Könyvtár immár 35. alkalommal várta a középiskolás diákokat, hogy a költészet napjához kapcsolódva megmutathassák, mennyire ismerik József Attila életét és hatását a magyar költészetre.
2026.04.24. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Mária kegyhelyek a Fehérvári egyházmegyében és Európában címmel nyílt kiállítás
Mária kegyhelyek a Fehérvári egyházmegyében és Európában címmel nyílt kiállítás a Szent István Művelődési Ház Szent László termében az intézmény által meghirdetett fotópályázatra beérkező alkotásokból. Az elismert fotóművészkből álló zsűri 104 alkotó műveiből válogathatott, akik közül díjat kapott a fehérvári Márkus Hilda is. A fehérvári kiállítás nem egyszeri alkalom, hiszen egyházmegyei vándorútra indul a fotóanyag, sőt a római Szent István Ház felajánlásának köszönhetően azt az Örök Városban is bemutathatják majd a fotókat.
2013.12.20. 12:01 |
Mária kegyhelyek a Fehérvári egyházmegyében és Európában címmel nyílt kiállítás a Szent István Művelődési Ház Szent László termében az intézmény által meghirdetett fotópályázatra beérkező alkotásokból. Az elismert fotóművészkből álló zsűri 104 alkotó műveiből válogathatott.
A Szent István Művelődési Ház igazgatója, Jakubek Tiborné elmondta, nagy örömükre szolgált, hogy ilyen sok alkotás érkezett a pályázatra, köztük a határon túli magyar területeken élő alkotóktól, többek között Erdélyből és Vajdaságból. A pályázatra 104 jelige alatt összesen 407 fotó érkezett, közülük a legjobbakat láthatják az érdeklődők a Szent László teremben megnyílt tárlaton.
A zsűriben olyan neves művészek kaptak helyet, mint Szelényi Károly fotóművész, Székesfehérvár Tiszteletbeli polgára, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetés tulajdonosa, valamint Móser Zoltán Balogh Rudolf-díjas etnofotográfus, fotóművész és író. A zsűri tagja volt a Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti Tagozatának tagja Hajdú D. András fotóművész, a 2011-es Sajtófotópályázat 1. díjasa is. A zsűri többek között díjazta a székesfehérvári Márkus Hilda, valamint Mohos Balázs és Nagy Zoltán alkotását is.
A tárlat megnyitóján Spányi Antal megyéspüspök arra hívta fel a figyelmet, hogy korunkban az emberek hajlamosak arra, hogy elrohanjanak a világ szépségei mellett, amiből örömet, lelki erőt meríthetnének. A megyéspüspök köszönetet mondott a szervezőknek és alkotóknak is, akik olyan pillanatokat tárnak a szemünk elé, amelyekből a lélek öröme sugárzik.
A fehérvári kiállítás nem egyszeri alkalom, hiszen egyházmegyei vándorútra indul a fotóanyag, sőt a római Szent István Ház felajánlásának köszönhetően azt az Örök Városban is bemutathatják majd a fotókat.



