-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Mától újra látogatható az Alumíniumipari Múzeum a Zombori utcában
Az Alumíniumipari Múzeum március 16-án, csütörtökön 10.00 órától újra megnyitja kapuit a látogatók előtt.
Az alumínium megjelenése óta a mindennapjaink része: autók karosszériája, edények, fedők és számos, a háztartásokban gyakran előforduló tárgy készül ebből az anyagból. A Közlekedési Múzeum Alumíniumipari Múzeuma az alumíniumipar kezdeteitől egészen napjainkig mutat be tárgyi emlékeket, fotókat és dokumentumokat. Az 1975-ben alakult Alumíniumipari Múzeum Európa egyetlen ilyen intézménye.
A múzeum március 16-tól, minden héten csütörtöktől szombatig, 10 és 14 óra között várja látogatóit. Fontos, hogy a Zombori út 12. alatt található múzeum csak előzetes bejelentkezéssel látogatható.
Bejelentkezés:
aluiparimuzeum@közlekedesimuzeum.hu
+36-30-693-3498