-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Már regisztrálhatnak a középiskolás csapatok a Költőnk és kora versenyre
A vetélkedő célja elmélyíteni és szélesíteni a diákok József Attilával kapcsolatos ismereteit. A játék a költő életét, a kortársaival való kapcsolatait, munkásságának utóéletét és hatásait, valamint a 20. század első évtizedeinek költészetét öleli fel.
A versenyen négy főből álló középiskolás csapatok vehetnek részt, egy intézményből akár több csapat is jelentkezhet a www.tarsolyegyesulet.hu honlapon, a Költőnk és kora címszó alatt. Az első forduló egy internetes játék lesz, melynek keretében a csapatok március 2. és 15. között oldhatják meg a versismereti, az irodalom- és kortörténeti feladatokat. Április 6-án rendezik a döntőt, ahova a legtöbb pontszámot elért csapatok kerülnek be, a fináléban délelőtti és délutáni feladatmegoldások is lesznek.
A legeredményesebben szereplő csapatok 40.000, 30.000, illetve 20.000 forint értékű könyvvásárlási utalványt és mellé könyveket is kapnak a zsűritől. A bírák a legsikeresebb intézményt vagy felkészítő tanárt Tóth László-díjban részesítik, tisztelegve ezzel A Szabadművelődés Háza egykori igazgatójának és a műveltségi vetélkedő létrehozójának emléke előtt.