-
Mondjad, Atikám!
Korlátozott számban lehet még jegyet váltani Vecsei H. Miklós és Balla Gergely József Attila-estjére. A székesfehérvári közönség május 4-én, hétfőn 19 órakor nézhezi meg a Mondjad, Atikám! előadást a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.29. -
Felújítás a könyvtárban
Nyílászárócsere miatt május 4-e és 31-e között a VMK Bartók Béla téri épülete zárva tart. A felújítás alatt a Központi Könyvtár feladatait az Oskola utcai épület és a tagkönyvtárak veszik majd át. A felújítás idejére kérik az olvasók türelmét és megértését.
2026.04.29. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Már lehet jelentkezni az idei lecsófőző versenyre
Tavaly több mintegy száz bográcsban rotyogott a lecsó a Várkörúton és a szervezők idén is hasonló számú résztvevőre számítanak a szeptember 29-i Lecsófőző Versenyen. A program délelőtt tíz órakor a helysorsolással kezdődik, napközben színes programok és ajándéksorsolás is lesz a szabadtéri színpadon, eredményhirdetés pedig várhatóan délután öt órakor lesz. A versenyfőzés után a Várkörúton lesz az utcabál is, ahol a baráti társaságok szabadon főzhetnek majd vacsorát a kijelölt tűzhelyeken. A rendezvényről a szervező ötletgazdát Sipos Józsefet kérdeztük. Jelentkezni lehet a következő telefonszámokon: 30/237-19-44, 20/964-50-72.
2007.09.04. 10:46 |
Tavaly több mintegy száz bográcsban rotyogott a lecsó a Várkörúton és a szervezők idén is hasonló számú résztvevőre számítanak a szeptember 29-i Lecsófőző Versenyen. A program délelőtt tíz órakor a helysorsolással kezdődik, napközben színes programok és ajándéksorsolás is lesz a szabadtéri színpadon, eredményhirdetés pedig várhatóan délután öt órakor lesz. A versenyfőzés után a Várkörúton lesz az utcabál is, ahol a baráti társaságok szabadon főzhetnek majd vacsorát a kijelölt tűzhelyeken. A rendezvényről a szervező ötletgazdát Sipos Józsefet kérdeztük. A idén már harmadik alkalommal rendezik meg a Lecsófőző Versenyt a Várkörúton, milyen programokra számítanak a Fehérváriak?
Nagyon boldog vagyok, hogy sikeres fehérvári rendezvény lett Lecsófőző Verseny. Ezelőtt három évvel amikor az ötlet felmerült sokáig gondolkoztunk, hogy mit lehet főzni fehérvár belvárosában. A szezonja a lecsónak van ilyenkor ősz elején, a lecsót nagyon sokan szeretik és változatos elkészítési lehetőségei vannak, így nagyon népszerű. A lényege az, hogy a város lakók egy évben egyszer főzés mellett találkozzanak, barátkozzanak egymással. Ez egy jó kedvű, jó hangulatú dolog és nem utolsó sorban a tűz melege összehozza az embereket. Tavaly már volt olyan család, aki ott ünnepelt születésnapot. Ez a rendezvény a fehérvári programok sorában hozzátett egyet több sikeres rendezvényhez. Eggyel bővül azoknak a programoknak a száma, ahol fehérvár jó hírét el tudjuk vinni az ország különböző részeibe, sőt nem nemzetközi szintre is. Tavaly nagyon jól érezték magukat itt a festő tábor tagjai, sőt a testvér városok képviselő is. Ez egy olyan színes kavalkád ami kiegészíti a szeptemberi Fehérvári Vigasságokat. Szeretnék köszönetet mondani a városvezetőknek, hogy támogatják a Lecsófesztivált és köszönet a résztvevőknek is, mert nem csak szórakoznak, hanem a város hírnevét is emelik. 
Mit biztosítanak idén a főzéshez és hogyan lehet jelentkezni a fesztiválra?
A várostól kapjuk a vizet, a villanyt, a területet, takarítást. Minden más biztosítása az én feladatom. Keresem a támogatókat és a szponzorokat. Ha ez összeáll, akkor ennek tükrében tudjuk azt mondani, hogy a paprika, a paradicsom az idén is biztosított a csapatoknak. Ami biztos, hogy a sörpadokat és asztalokat, a helyet, a tűzrakó tálcát, 30 kiló fát tudunk adni csapatonként és a kenyeret is biztosítjuk. Kap minden csapat egy külön erre az alkalomra készített kötényt és sikerült megegyeznem egy vállalkozóval, aki bevállalta, hogy készít további kötényeket, amiket meg lehet majd vásárolni. A részvevőknek természetesen lesz zene, lesznek büfék, nem kell otthonról batyuzni és lesz egy kivetítő is reményeink szerint, amivel a színpadi történéseket az utca végén főzők is tudják élvezni, így ezt ezzel oldjuk meg.
Jelentkezni lehet a következő telefonszámokon: 30/237-19-44, 20/964-50-72,