-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Zenélő kastélypark - vasárnapi koncertek a Károlyi kastélyban
Több éves hagyomány, hogy az Alba Regia Szimfonikus Zenekar művészeivel botanikai séta alkalmával találkozhatnak a Károlyi Kastélyba látogatók.
A Zenélő kastélypark című program során, amely a Károlyi József Alapítvány és a fehérvári muzsikusok együttműködésében jött létre, a kastélypark különböző pontjain, az ős fák árnyékában játszanak a zenekar kamaraegyüttesei.
A május 7-én, vasárnap 14.30 órakor kezdődő programon olyan fantasztikus külföldi és hazai zeneszerzők darabjai csendülnek majd fel, mint Giovanni Pierluigi da Palestrina, Johann Sebastian Bach, Joseph Haydn, Kovács Béla, Bernhard Krol és Ligeti György. A közös családi kikapcsolódást ígérő programra jegyek 3000 forintért online és a helyszínen, a Károlyi Kastélyban válthatóak.
Eső esetén a séta elmarad, a koncertet a kastély termeiben azonban megtartja a zenekar.
A Zenélő kastélypark programról ízelítőt az Alba Regia Szimfonikus zenekar Youtube csatornáján találhatnak az érdeklődők.