-
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Május 24-én folytatódik a zarándoklatok és Székesfehérvár sorozat
A Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum a Látogatóközpontban nyolc részes előadássorozatot indított a tavaly elkészült Magyar Szent Család nyomában tematikus zarándokút történelmi hátterének feltárására, valamint művelődéstörténeti és kulturális értékeinek népszerűsítésére és megismertetésére.
A zarándoklatok és Székesfehérvár sorozat további előadásai:
2022. május 24. 17:00
Ribi András: A jeruzsálemi zarándokúttól a szent királyok sírjáig - Zarándokok a középkori Fehérváron.
2022. június 16.
Reich Szabina: A kora újkori zarándoklatok története a feltárásokból származó kegyérmék tükrében.
2022. augusztus 25.
Smohay András: Szent István-körmenetek 18–20. században.
2022. szeptember 15.
Dreska Gábor: „Egy kapucinus kegyhely tündöklése a 18. században." Búcsújárás Bodajkon egykor(és ma).
2022. október 18.
Pásztor Katalin: Zarándokok az 1938. eucharisztikus kongresszuson.
2022. november 15.
Mózessy Gergely: Körmenetek, zarándoklatok és államhatalom.