-
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Mondjad, Atikám!
Korlátozott számban lehet még jegyet váltani Vecsei H. Miklós és Balla Gergely József Attila-estjére. A székesfehérvári közönség május 4-én, hétfőn 19 órakor nézhezi meg a Mondjad, Atikám! előadást a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.29. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Május 29-e és június 4-e között rendezik a 2. Alba Regia Nemzetközi Filmfesztivált
A 2. Alba Regia Nemzetközi Filmfesztiválon május 29-e és június 4-e között több mint ötven, Magyarországon be nem mutatott nagyjátékfilmet vetítenek. A tavaly megrendezésre kerülő mustrán több mint 50 nagyjátékfilmet mutattak be, és Todd Solondz, Luis Mandoki, Marton Csokas, Paprika Steen és Bruce Beresford is jelen volt. A helyszínek között az idén a Vörösmarty Színház is megtalálható lesz.
A 2. Alba Regia Nemzetközi Filmfesztiválon május 29-e és június 4-e között több mint ötven, Magyarországon be nem mutatott nagyjátékfilmet vetítenek.
A játékfilmes programban vesz részt Piotr Trzaskalski A mester (The Master) című filmje. A játékfilmes zsűri tagjai között ott lesz többek között Cristi Puiu, az első Ezüst Országalma nyertese. A fesztivál helyszínei között megtalálható lesz Székesfehérvár újonnan átépített és kibővített impozáns színháza, a Vörösmarty Színház, ahol a nyitó- és záró est kerül megrendezésre.
A tavaly megrendezésre kerülő mustrán több mint 50 nagyjátékfilmet mutattak be, és Todd Solondz, Luis Mandoki, Marton Csokas, Paprika Steen és Bruce Beresford is jelen volt. A fesztivál életműdíját Törőcsik Mari és Jancsó Miklós, a játékfilmes verseny fődíját, az Ezüst Országalmát a Lazarescu úr halála című román film kapta, Cristi Puiu rendezésében.