-
Mondjad, Atikám!
Korlátozott számban lehet még jegyet váltani Vecsei H. Miklós és Balla Gergely József Attila-estjére. A székesfehérvári közönség május 4-én, hétfőn 19 órakor nézhezi meg a Mondjad, Atikám! előadást a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.29. -
Felújítás a könyvtárban
Nyílászárócsere miatt május 4-e és 31-e között a VMK Bartók Béla téri épülete zárva tart. A felújítás alatt a Központi Könyvtár feladatait az Oskola utcai épület és a tagkönyvtárak veszik majd át. A felújítás idejére kérik az olvasók türelmét és megértését.
2026.04.29. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Május 2-ig lehet benyújtani a Vörösmarty Színház igazgatói posztjára a pályázatot
Újabb pályázatot írt ki a Vörösmarty Színház igazgatói posztjára az önkormányzat, miután a februári választás eredménytelen volt - mondta a Kulturális és Turisztikai Bizottság elnöke Brájer Éva. A kiírás a Kulturális Közlöny csütörtöki számában jelent meg. Az érdeklődők május 2-ig nyújthatják be pályázatukat, az önkormányzatnak pedig harminc napon belül kell majd azokat elbírálnia. A színház igazgatói posztját jelenleg betöltő Szurdi Miklós megbízatása augusztus 1-jén jár le. Az új igazgató kinevezése 2013. július 31-ig szól majd.
2008.04.04. 06:50 |
Újabb pályázatot írt ki a Vörösmarty Színház igazgatói posztjára az önkormányzat, miután a februári választás eredménytelen volt - mondta a Kulturális és Turisztikai Bizottság elnöke Brájer Éva. A kiírás a Kulturális Közlöny csütörtöki számában jelent meg. Az érdeklődők május 2-ig nyújthatják be pályázatukat, az önkormányzatnak pedig harminc napon belül kell majd azokat elbírálnia.A korábbi felhívásra nyolcan jelentkeztek, de egyikük visszalépett. A hét pályázó közül - meghallgatásukat követően, a társulat és szakmai szervezetek véleményét is figyelembe véve - négy induló pályázatát támogatta a közgyűlés kulturális bizottsága.
A február 14-i közgyűlésen Csutka István színművész, táncművész, rendező, a debreceni teátrum korábbi vezetője, Márton András színművész, Szurdi Miklós, a Vörösmarty Színház jelenlegi igazgatója és Vasvári Csaba színművész, az Echo Hungária Tv Zrt. elnöke ismertette elképzeléseit. A titkos szavazáson azonban egyikük sem kapta meg a minősített többséget, vagyis a tizenhét szavazatot.
A színház igazgatói posztját jelenleg betöltő Szurdi Miklós megbízatása augusztus 1-jén jár le. Az új igazgató kinevezése 2013. július 31-ig szól majd.