Majd negyed kilogramm kristály került elő egy autóból a Seregélyesi úton

A fehérvári nyomozók néhány napja Székesfehérváron, a Seregélyesi úton ellenőriztek egy személygépkocsit, annak férfi sofőrjét és női utasát. A jármű átvizsgálása során közel 200 gramm fehér színű, kristályos állagú, kábítószergyanús anyag került elő, továbbá a sofőr és utasa ruházatából további kábítószergyanús tablettákat és tégelyben lévő port is lefoglaltak.
2025.12.23. 14:35 |
Majd negyed kilogramm kristály került elő egy autóból a Seregélyesi úton

Az előzetes szakértői vizsgálat szerint a lefoglalt anyagok N-etil-norpentedront, vagyis kábítószernek minősülő pszichoaktív anyagot tartalmaznak.

A székesfehérvári lakosokat kábítószer birtoklás miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket. A nyomozók előterjesztést tettek letartóztatásukra.

Kék hírek

  1. „Hősképzés plusz” a mentőállomáson

    A nyári szünidőben kibővített Hősképző programmal várja az életmentő hivatás iránt érdeklődő fiatalokat az Országos Mentőszolgálat. Életmentő kiképzés, élményprogram, pályaorientáció – ez a Hősképzés Plusz! A Székesfehérvári Mentőállomáson augusztus 3-án, hétfőn 14 órakor kezdődik a program, amelyre előzetesen kell jelentkezni a czako.attila@mentok.hu email címen.

    2026.07.09.
  2. Budavári Árpád az új renfőrfőkapitány Fejérben

    Pósfai Gábor belügyminiszter július 1-jei hatállyal megbízta dr. Budavári Árpádot a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetésével. A rendőr ezredes ezidáig bűnügyi igazgatója volt a Fejér vármegyei főkapitányságnak.

    2026.07.01.
  3. A gabonatábla kétharmadát megmentették a tűztől a fehérvári tűzoltók

    Búzatábla gyulladt ki június 30-án délben Székesfehérváron. A nagy hőségben és szárazságban a lángok gyorsan terjedtek, elérték a 7-es főút melletti árokpartot, a füst pedig beterítette a Szent Flórián körút érintett szakaszát.

    2026.06.30.
  4. Követ tett az úttestre, amire ráhajtott egy autó - keresik a rendőrök

    Az adatok szerint az elkövető 2026. április 12-én 21 óra 10 perc körül egy kődarabot helyezett el a Székesfehérvár, Palotai úton a Piac tér irányába haladó forgalmi sávokat elválasztó terelővonalra. Egy arra közlekedő autós áthajtott a kövön, melynek következtében a jármű jobb első gumiabroncsa légvesztetté vált, felnije is megrongálódott.

    2026.06.30.