-
Áldozócsütörtöki szentségimádás
Május 14-én, a régi „Áldozócsütörtök” napján 17 és 19 óra között a Székesfehérvári Egyházmegye minden templomában szentségimádást tartanak az egyházmegye lelki megújulásáért, papi és szerzetesi hivatásokért, a családokért és a világ békéjéért.
2026.04.27. -
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Magyarul is megjelent Igor Janke újságíró Orbán Viktorról szóló könyve
Magyarul is megjelent Igor Janke lengyel újságíró, szerkesztő, politikai kommentátor Orbán Viktor miniszterelnökről írott könyve. A Hajrá, magyarok! – Az Orbán Viktor-sztori egy lengyel újságíró szemével című kötetet az Ünnepi Könyvhét székesfehérvári megnyitóján vehették először kézbe az érdeklődők a Rézbong Kiadótól.
2013.06.06. 15:02 |
Magyarul is megjelent Igor Janke lengyel újságíró, szerkesztő, politikai kommentátor Orbán Viktor miniszterelnökről írott könyve. A Hajrá, magyarok! – Az Orbán Viktor-sztori egy lengyel újságíró szemével című kötetet az Ünnepi Könyvhét székesfehérvári megnyitóján vehették először kézbe az érdeklődők a Rézbong Kiadótól.

A szerző könyvét, amely lengyelül A csatár - elbeszélés Orbán Viktorról címmel jelent meg, tavaly decemberben mutatták be Varsóban. Igor Janke, a második legnagyobb országos lengyel politikai napilap, a konzervatív Rzeczpospolita publicistája és a legnagyobb lengyel politikai blogportál, a Salon24 társalapítója és társtulajdonosa régóta óta foglalkozik Magyarországgal. A könyvet Magyarországon 5 ezer példányban adták ki, de már a hivatalos könyvbemutató előtt kiderült, hogy alulbecsülték az érdeklődést, így meg kellett rendelnie a kiadónak az utánnyomást.

A miniszterelnökről írott életrajzához a szerző beszélt Orbán Viktor kortársaival, párttársaival, kollégáival, ellenfeleivel, valamint a kormányfővel is, megismerte a tárgyban hozzáférhető legfontosabb dokumentumokat, a magyar kormányfő beszédeit, kritikusainak munkáit. A könyv szerzője, Igor Janke a hallgatóság soraiban foglalt helyet és tolmács segítségével követte a beszélgetést.
A kötet bemutatóján a kiadó vezetője, Kovács Gergely beszélgetett Borókai Gáborral, a Heti Válasz főszerkesztőjével és Fodor Gáborral, a Liberálisok párt elnökével, akik mindketten a könyv interjúalanyai voltak.Fodor Gábor, a Liberálisok párt elnöke Orbán Viktor politikájának korszerűségéről elmondta, sok kérdésben van vitája a miniszterelnökkel, de nem gondolja, hogy letűnt korszakot képvisel. Hozzátette, hogy a XXI. században a hagyományos jobb és baloldali felosztás értelmetlenné vált, nem tiszta képletek szerint szerveződnek a politikai pártok. Borókai Gábor, a Heti Válasz főszerkesztője ugyanerről a kérdésről úgy vélekedett, a politikusnak a jelen kérdéseire kell adekvát válaszokat adni és Orbán Viktor megteszi ezt.
A beszélgetés résztvevői a magyarországi politika megosztottságáról, az együttműködési készség hiányáról is kifejtették véleményüket. Fodor Gábor szerint akkor kerülhet ki az ország tartósan a válságból, ha a szembenálló politikai pártok elismerik, hogy a másik párt is a nemzet érdekében tevékenykedik és nem ellenségként, hanem vitapartnerként tekintenek egymásra.

Borókai Gábor szerint történelmi sajátosság a széthúzás, ugyanakkor jót tenne az országnak, ha a nemzeti minimumban meg lehetne egyezni. Fodor Gábor ez utóbbi véleménnyel vitatkozva kifejtette, nem csak magyar sajátosság, hogy voltak megosztott történelmi korszakok. Véleménye szerint Magyarország is volt olyan helyzetben - például a rendszerváltás utáni években - amikor nem volt ennyire éles a konfrontáció, a politikus szerint ez kívánatos lenne a jelenben is.