-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Magyarok a Fizika Évében - ismeretterjesztő előadás kedden a Barátság Házában
Magyarok a Fizika Évében címmel tart ma ismeretterjesztő előadást Ujvári Sándor a Lánczos Kornél Reálgimnázium fizikatanára, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat főtitkár-helyettese délután öt órakor a Barátság Házában. A TIT Fejér Megyei Egyesületének Csillagászati és Ûrkutatási Szakosztálya, valamint az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Fejér Megyei Csoportjának közös rendezvényére mindenkit szeretettel várnak.

A huszadik század elején nagyszerű magyar tudósok nemzedéke nevelkedett a magyar és európai iskolákban. Ezek a tudósok meghatározó szerepet játszottak a modern fizika és a társtudományok fejlődésében. Rendkívüli képességeik elismeréseként szintén zseniális kollégáik a „marslakó” elnevezést ragasztották rájuk. Marx György professzor kutatta a tudománytörténet ezen fejezetét. Az előadást Marx György, az egyik utolsó „marslakó” emlékének ajánlja az előadó.
Helyszín:
TIT Barátság Háza,
Székesfehérvár, III. Béla király tér 1.
Minden érdeklődőt szeretettel várnak!