-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Augusztus 15-ig várják az alkotásokat a Magyar Kézműves Remek 2020 pályázatra
A pályázat célja a magyar kézművesség értékeinek és mestereinek elismerése, minőségi kézműipari termékek bemutatása, a hazai és külföldi fogyasztók orientálása, a magyar termékek jó hírének öregbítése/javítása, a magyar kézműiparban a hagyományőrző vállalkozói kultúra elmélyítése, a kézműves szakma rangjának emelése, a magyar kézművesség turisztikai kínálatának gazdagítása, népi kézműves mesterségek hagyományainak továbbéltetése.
A pályázati felhívás és az adatlap letölthető a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara honlapjáról, a területi kereskedelmi és iparkamarák honlapjáról, illetve igényelhető az MKIK Közgazdasági Igazgatóságán.
A kitöltött pályázati adatlapot (Word formátumban, elektronikusan) a megadott határidőig Jernei Boglárkának, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Kézműipari Kollégiuma titkárának, a jernei.boglarka@mkik.hu e-mail címre kell megküldeni.
A pályázat leadásának határideje: 2020. augusztus 15-ig.