-
Téli tárlat február 18-ig
A hagyomány idén sem szakad meg: február 2-án nyílik a Téli Tópartis Tárlat, amelyen az érdeklődők betekintést kaphatnak a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnáziumban tanuló művészeti tagozatos diákok alkotásaiba.
2026.02.02. -
Gyertyaszentelő a Székesegyházban
Február 2-án hétfőn, Urunk bemutatásának ünnepén, Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, 16 óra 30-kor közös zsolozsmát, majd 17 órától koncelebrált ünnepi szentmisét tartanak a Székesegyházban. A Megszentelt élet világnapján együtt imádkozhatnak a hívek a szerzetesekkel, szerzetesnővérekkel, a Prohászka Imaszövetség tagjaival és a plébániákon működő közösségek és a lelkiségi mozgalmak képviselőivel.
2026.02.02. -
Emberi sorsok a Don-kanyarban
Rendhagyó történelemórát tartottak a Vármegyeházán. A középiskolás diákok a Don-kanyar tragédiájának történelmi hátteréről hallhattak előadást, valamint mini kiállítás keretében tekinthették meg a katonai egyenruhákat és felszereléseket.
2026.01.30. -
Mezőföld tánchagyományai
Béresek nyomában címmel a Mezőföld hagyományait idézték meg a Táncházban. A koreográfiákat Majoros Róbert és Majorosné Szabó Veronika jegyzi.
2026.01.30.
Magyar Himnusz - összművészeti kiállítás nyílt Kárpát-medencei alkotók munkáiból
A Józsa Judit Művészeti Alapítvány szervezésében megnyílt lélekemelő tárlat február 24-ig látogatható.
A Józsa Judit Művészeti Alapítvány nemzeti imádságunk születésének 200. évfordulója tiszteletére, Magyar Himnusz címmel hirdetett képző-, nép- és iparművészeti pályázatot, amelyen a Kárpát-medencében alkotó kortárs, keresztény magyar művészek vettek részt.

„A magyar ember teremtő ember, szépet és jót teremt magának, és ezt át akarja adni az utána következő nemzedékeknek. Ez nem csak egyén szívéből és lelkéből forrásozik, hanem abból a gyökérből, amely visszamegy évszázadok és évezredek múltjába. onnan jön az a gazdagság, amely egyre inkább erősödik, egyre több, egyre szebb, egyre nagyobb és teljesebb lesz. Így dobban a szívünk a magyar ritmusra, így érezzük megszólítva magunkat a magyar verseket hallgatva, és így érezzük közel lelkünkhöz a festményeket, szobrokat, alkotásokat.” - fogalmazott a megyéspüspök, hozzátéve, hogy „Isten ajándéka, hogy kik vagyunk, Isten ajándéka, hogy vagyunk, de nem csak a múlt őrzéséről van szó, hiszen a magyar kultúra mindig élő, eleven, ami folyamatosan gazdagszik, gyarapodik, nő és erősödik.”
„A Himnusz a magyar nemzeti identitás, a közösségi emlékezet, a hazaszeretet, a hazafiság, a hősiesség, az önfeláldozás és az összetartozás erejének megtestesülése” – hangsúlyozta a Magyar Himnusz című kiállítás megnyitóján Józsa Judit kurátor.
Józsa Judit kerámiaszobrász, művészettörténész, a tárlat kurátora szerint méltó és igazságos, hogy Himnuszunk születésnapján ünnepeljük a Magyar Kultúra Napja közeledtével. „Kölcsey Ferenc Himnuszának szövege és Erkel korálokra emlékeztető dallama közös remekmű, nemzeti imánk a közösségi identitás, a közösségi emlékezet, a hazaszeretet, a hazafiság és az összetartozás erejének megtestesülése. Államiságunk, nemzeti létünk szabadság és függetlenség-vágyunk felségjelvényei, a Szent Korona, az Országzászló és a Magyar Címer mellett a Himnusz fejezi ki leginkább nemzetünk egységét, küzdelmes múltját, jelenét.” - fogalmazott a tárlat ötletgazdája és kurátora.
Józsa Judit a kiállítás kapcsán szólt arról is, hogy hiánypótló tárlatról van szó, hiszen Magyarországon még nem szerveztek ilyen témájú, az anyaország határain túl élő művészeket is aktívan bevonó, Kárpát-medencei magyar testvéreinket magához ölelő, magas színvonalú tárlatot a 200. évforduló alkalmából. A tárlat célja megmutatni, hogy mit üzen napjainkban Kölcsey Ferenc legnagyobb hatású költeménye a kiállított műalkotásokon keresztül.
Jakubek Ágnes, a házigazda Szent István Művelődési Ház igazgatója köszöntőjében a magyarságtudat kialakulásának lépcsőfokairól szólt, amik végigkísérik az embert csecsemőkorától időskoráig.
„Amikor elkezdjük hallani édesanyáktól az első szavakat, énekeket, az anyanyelvünket kezdjük megtanulni, amikor cseperedünk és elkezdjük hallgatni a magyar népmeséket, szép magyar nyelvünk kifejező gazdagságát ismerhetjük meg..” Jakubek Ágnes hozzátette, hogy amikor megnövünk és elkezdjük tanulni a magyar Himnusz szövegét, addigra már kialakul a lelkünkben az a fajta magyarságérzés, ami szükséges ahhoz, hogy magyarnak tudjuk vallani magunkat.
A tárlatnyitón Székesfehérvár Megyei Jogú Várost Lehrner Zsolt alpolgármester képviselte.