-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Ma kezdődik a Fúvószenekari fesztivál
Szeptember 24-25-én hatodik alkalommal kerül megrendezésre a Nemzetközi Fúvószenekari fesztivál. A két nap alatt Székesfehérvár utcáit és főtereit is ellepik a színvonalas magyar és külföldi fúvósok. Ezért ne lepődjön meg senki, hogy a két nap alatt lépten-nyomon fúvós koncertekbe akad a városban -érdemes lesz több programra is ellátogatni, hiszen a tapasztalatok alapján sok ismert dallammal találkozhatunk. A fesztiválon öt fúvószenekar képviselteti magát, de ebből mindössze egy magyar, a többi együttes javarészt a testvérvárosokból érkezik.

VI. Nemzetközi Fúvószenekari Fesztivál, szeptember 24-25.
Szeptember 24., péntek:
10:30 Szabadtéri felvonulás és térzene a belváros 5 helyszínén
11:00 Közös muzsikálás a Városház téren
18:00 Fesztivál az ARÉV Sportcsarnokban
Szeptember 25., szombat:
15:30 Zenés felvonulás a Magyar Király Szállótól a Városház térre
16:00 Közös zenélés a Városháza előtt
16:00-18:30 Gálakoncert a Városház téren
Fellépők: Jesenik-i Zeneiskola Ifjúsági Fúvószenekara, Magentai Fúvószenekar,
1. Zenei Egyesület - Schwabisch Gmünd-i Városi Zenekar, Székesfehérvári Ifjúsági Fúvószenekar, Ziíni Nagy Fúvószenekar