-
Dalok a belső békében
November 3-án, kedden 18 órától két New York-i vendégművész, Adarsha Kelly és Vapushtara Jongepier előadásában szólalnak meg Sri Chinmoj spirituális tanító lélekemelő dallamai a Hiemer-ház báltermében. A nemzetközi hírű skót-holland páros ingyenes előadására szeretettel várnak minden érdeklődőt!
2026.11.02. -
Fehérvári történetek
Új magyar színdarabok megalkotására hirdet pályázatot a Vörösmarty Színház Fehérvári történetek címmel. A felhívásra olyan műveket várnak, amelyek valamilyen módon Székesfehérvár történelméhez, kulturális örökségéhez vagy a városhoz kötődő hagyományokhoz kapcsolódnak. A pályázat összdíjazása 4,5 millió forint, az első helyezett alkotást pedig a színház színpadra is állítja.
2026.11.02. -
Ökumenikus megemlékezés
Mindenszentek napján, Halottak napja előestéjén a Béla úti temetőben emlékeztek halottainkra. Beszédet mondtak a történelmi egyházak képviselői és Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere.
2026.11.02. -
Bélyegkiállítás a VOKE-ban
Történelmi visszatekintést nyújt a Székesfehérvári Bélyeggyűjtő Kör kiállítása. a tárlat az államalapítástól mutatja be hazánk meghatározó uralkodóit, személyiségeit.
2026.11.02.
Lezárult a XXV. Óperenciás Fejér Vármegyei Mesemondó verseny – díjazták a legjobbakat
Csütörtökön tarották a XXV. Óperenciás Fejér Vármegyei Mesemondó verseny döntőjét a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtárban.
A verseny célja a népmesék megőrzése és a mesemondó kedv népszerűsítése a diákok körében. Az általános iskolások számára meghirdetett mesevetélkedés idén is népszerű volt, összesen 127 tanuló jelentkezett, akik közül a középdöntő és az elődöntő után 21-en kerültek a fináléba. Közülük választotta ki a Fazekas Éva, Kamarás Emese, Szabó Miklós Bence összetételű zsűri korosztályonként a legügyesebbeket.
A díjazottak:
1-2.osztályosok:
I. Koncz Máté
II. Sipos Rea
III. Gelencsér Petra
Különdíj: Turay Éva Gréta

3-4.osztályosok:
I. Bíró Andor Lizander
I. Jagicza Vince
II. Tanka-Boros Hanna
III. László Benett Olivér

5-8.osztályosok:
I. Takács Odett
II. Bodri Milán Attila
III. Mohácsi Levente
Különdíj: Lepsényi Norbert