Letartóztatásba került a „biofűvel” kereskedő férfi, aki verte az édesanyját

A Székesfehérvári Járási Ügyészség indítványozta annak a 23 éves férfinak a letartóztatását, aki új pszichoaktív anyaggal kereskedett, valamint rendszeresen bántalmazta édesanyját. A férfi a megalapozott gyanú szerint 2021. szeptember 18-a előtt legalább két személynek adott el új pszichoaktív anyagot. Az egyik fogyasztó a gyanúsítottól vett szer elfogyasztását követő néhány órán belül elhalálozott.
2021.09.22. 09:05 |

A további megalapozott gyanú szerint az édesanyjával közös háztartásban élő terhelt rendszeresen trágár szavakkal illette és bántotta anyját, haját tépte, megpofozta és megrúgta őt.

Az asszonynak a bántalmazások következtében testszerte nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek, de fennállt súlyosabb sérülés kialakulásának reális veszélye.

A férfival szemben kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés és kapcsolati erőszak bűntette miatt indult büntetőeljárás.

A bűncselekmények jellege okán fennáll a veszélye, hogy szabadlábon hagyása esetén a férfi a tanúk befolyásolásával veszélyeztetné a bizonyítást, továbbá előélete és személyi körülményei miatt a bűnismétlés veszélye is fennáll. A Székesfehérvári Járásbíróság az ügyészi indítványnak helyt adott, és a férfi letartóztatását egy hónapra elrendelte. A bíróság döntése ellen a gyanúsított és védője fellebbezett.

Kék hírek

  1. Őrizetben az adathalász csalópár

    Több mint száz sértettet érintő online banki csalássorozat ügyében folytatott nyomozás eredményeként rendőrkézre került két 21 éves gyanúsított. A Fejér megyei rendőrök több hónapon át nyomoztak a duó ügyében, úgy tűnik, nemcsak csalás miatt, hanem kábítószer-kereskedelem miatt is felelniük kell a gyanúsítottaknak.

    2026.06.12.
  2. Kizuhant az ötödikről

    A József Attila Középiskolai Kollégium egyik diákja vasárnapról hétfőre virradó éjszaka zuhant ki az épületből. A gyermeket a mentők stabilizálták, jelenleg kórházban ápolják.

    2026.06.08.
  3. A rendőrség eljárást indított az összedőlt székesfehérvári épület ügyében

    A Székesfehérvári Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen indított eljárást hétfőn, miután összeomlott egy bontás alatt lévő, négyemeletes ipari épület Székesfehérváron, amelynek romjai alól egy embert életveszélyes állapotban mentettek ki.

    2026.06.01.
  4. Leomlott egy bontás alatt álló négyemeletes épület - folyik a műszaki mentés

    Leomlott egy bontás alatt álló négyemeletes épület, Székesfehérváron a Takarodó úton. Egy ember a romok alatt rekedt, a székesfehérvári hivatásos tűzoltók érkeztek a baleset helyszínére, ahova több speciális és kutyás kereső-mentőegység is elindult. A műszaki mentést egy erőgép segíti az épület romjainak eltávolításában - közölte a a Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője.

    2026.06.01.