-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Leszállás Párizsban - komédia két részben a Köfém Művelődési Házban
A Köfém Művelődési Ház színháztermében mutatják be május 28 –án, szombaton 19 órától Marc Camoletti komédiáját, ami a Leszállás Párizsban címet viseli. A darabot két felvonásban mutatják be jól ismert színészek, a többi között szerepelni fog a darabban a Barátok közt teleregényből jól ismert Fodor Zsóka és Deutch Anita is.
Marc Camoletti komédiája két részben, melyet a Budapesti Musical Színház előadásában élvezhetünk. Robert ámulva figyeli, amint barátja Bernard egyszerre udvarol három légikisasszonynak. A francia, a német és az amerikai stewardess azonban az időjárás és a menetrend váratlan változása miatt egyszerre toppan be "vőlegényéhez". Hogy össze ne találkozzanak, arra Robertnek, és a találékony szobalánynak kell ügyelnie…
Szereplők: Fodor Zsóka, Deutsch Anita, Tóth Roland, Bodrogi Attila, Oszter Alexandra.
Helyszín: Köfém Művelődési Ház színházterme
jegyár: 2.200 Ft