-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Lelki gazdagságot ad a helyszín – Blaskó Péter a szertartásjátékról
Az idei koronázási szertartásjátékon Anonymus, a III. Béla regéjét megörökítő történetíró szerepében láthatja a közönség Blaskó Péter színészt. „Nagy öröm nekem évről évre ide jönni. Pályám során elég gyakran vettem részt szabadtéri játékokban, például Szegeden, Kőszegen, Gyulán és Esztergomban, de azt tapasztaltam, hogy ez a szakrális koronázási játék csak itt éri el lélekemelő hatását. Székesfehérváron, az egykori koronázási templom olyan emelkedett légkört teremt a színészek és a közönség körében is, ami ehhez a helyhez kötött. Úgy gondolom, hogy semmilyen más helyszínen ilyen pontosan, ilyen lelki gazdagsággal nem lehetnek előadni a darabot.” - vallja Blaskó Péter, aki szerint ahogy a művelt világ elutazik Stratfordba Shakespeare-t nézni, úgy hamarosan Székesfehérvár is a közönség egyre szélesebb rétegét tudja majd megnyerni arra, hogy a szent királyok életét bemutató történeteket itt nézze meg.
Az előadásokat két alkalommal, 2017. augusztus 18-án és 19-én 21.00 órától láthatja a közönség Székesfehérváron, a Nemzeti Emlékhelyen. A Koronázási Szertartásjátékra már lehet jegyet vásárolni. Online jegyvásárlásra a www.koronazas.hu oldalon keresztül van lehetőség, valamint a Vörösmarty Színház Jegyirodájában, Székesfehérváron is megválthatóak a belépők.