-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Legyen időnk olvasni! - Szabados Ágnes lesz a vendég a Vörösmarty Mihály Könyvtárban
Közismert, hogy Szabados Ágnes nagyon szereti a könyveket, olyannyira, hogy olvasásnépszerűsítő blogot vezet a közösségi médiában. Ő az alapítója a „Nincs időm olvasni” kihívás című oldalnak, amelynek egyre több követője van, és sokan osztják meg ott az olvasással kapcsolatos élményeiket. A kihívás azt jelenti, hogy aki csatlakozik, azonosul a legfőbb céllal, ami havi egyetlen könyv elolvasása.
„Van időm olvasni” címmel decemberben jelent meg Szabados Ágnes kötete, olvasónaplója.
Ő maga ezt írja blogjáról és könyvéről: „Nincs időm olvasni! Annyiszor hallottam ezt a panaszt, hogy 2017 januárjában létrehoztam egy kihívást az online térben azért, hogy a közösség erejével visszacsempésszem a mindennapokba az olvasást. A „Nincs időm olvasni” kihívásból lassan egy tízezer fős, aktív közösség alakult ki, amelynek tagjait a könyvek szeretete köti össze. Van időnk olvasni, sőt, van időnk arra is, hogy az olvasmányainkat még emlékezetesebbé tegyük - erre szolgál ez az olvasónapló, amelyben értékelheted az olvasott köteteket, lejegyezheted kedvenc idézeteidet, izgalmas könyves bakancslistákat teljesíthetsz, miközben számtalan inspiráló gondolatot is találsz az olvasásról.”
További részletek az alábbi linken: https://www.vmk.hu/van-idom-olvasni