-
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Mondjad, Atikám!
Korlátozott számban lehet még jegyet váltani Vecsei H. Miklós és Balla Gergely József Attila-estjére. A székesfehérvári közönség május 4-én, hétfőn 19 órakor nézhezi meg a Mondjad, Atikám! előadást a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.29. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Látványos szuperprodukcióra készülnek a Sóstói Stadionban
2006. augusztus 25-én 21 órakor látványos szuperprodukció színhelye lesz a Sóstói Stadion. Az előadás kuriózuma, hogy plusz 100 fiatal táncol majd a Vörösmarty Színház Hair című produkciójában, akiket 300 jelentkező közül választott ki a színház tánckarvezetője, Szakál Attila. Az egyszeri és különleges előadás próbái március közepe óta folynak Szakál Attila tánckarvezető irányításával, Gál Gergő és Nagy Attila vezetésével. A jövőben szeretnék, hogy a Sóstói Stadion mint rendezvényközpont is szerepet vállaljon a város kulturális életében.