-
Meghibásodott a jelzőlámpa
Szombaton este elektromos meghibásodás miatt működésképtelenné vált a Széchenyi utca és a Horvát István utca kereszteződésében található közlekedési lámpa. A nagy forgalmú csomópontban a hiba elhárítását a Városgondnokság szakemberei már megkezdték.
2026.10.31. -
Várhatóan kedden délután nyitják meg a lezárt szakaszt az Adonyi út - Verseci utca találkozásánál
A Fejérvíz Zrt. beruházásában történő ivóvíz-gerincvezeték átépítéshez kapcsolódóan vezettek be útzárat a hét elején az Adonyi út – Verseci utca találkozásánál. A vállalkozó tájékoztatása szerint a kivitelezés ütemezetten halad, de a munkálatok a vártnál több időt vesznek igénybe, a hét elején még burkolat-helyreállítási munkálatok zajlanak majd. Ezt követően, előreláthatólag november 3-án, kedden délután tudják visszaadni a forgalomnak az útszakaszt.
2026.10.31. -
Áramszünet lesz a Királysoron
A megnövekedett igényekkel összefüggésben kapacitásbővítési munkákat végez az áramszolgáltató a Király soron, ahol november 2-án néhány épületben áramszünetre kell számítani.
2026.10.30. -
Fogadóórát tart Szontaghné Kovács Erika
Novemberben is két helyszínen és időpontban tart fogadóórát Szontaghné Kovács Erika. A 9. számú választókörzet önkormányzati képviselője 2-án, hétfőn és 3-án, kedden várja a körzetben élőket.
2026.10.30.
Lakossági tájékoztató pénteken - keddtől lehet jelentkezni az önkormányzati nyári táborokba
„Tisztelt Fehérváriak!
Az új szabályok lehetővé teszik táborok szervezését a nyári időszakban, ezért úgy döntöttünk, hogy a hagyományos önkormányzati táborokat is megtartjuk. A speciális helyzetre tekintettel létszámkorlátozással, heti maximum 200 fővel működik majd a Napraforgó Városi Napközis Tábor (Bregyó köz). Június 2-ától, keddtől várjuk majd a jelentkezéseket – kizárólag online a szervezést végző Városgondnokság honlapján keresztül, a helyeket az érkezési sorrend szerint osztják be. A létszámkorlátozásra tekintettel több turnus indul: június 29. és augusztus 19. között nyolc héten át várjuk a fehérvári általános iskolás korú gyermekeket. A napközis táborban idén is csak az étkeztetésért kell fizetniük a szülőknek, és a tanév közben kedvezményre vagy ingyenességre jogosult gyermekek a tábori étkeztetésben is megkapják ezeket a könnyítéseket. Az Önkormányzat ezzel is szeretné segíteni a családokat ebben a nehéz időszakban. Részletes információk a táboroztatásról a Városgondnokság honlapján találhatók.
A velencei bentlakásos tábor viszont idén nem kerül megrendezésre, mert ott a Modern Városok Program keretében, állami forrásból teljesen megújul a tábor, amely ezt követően immár téli időszakban is alkalmas lesz táborok tartására.
Dolgozunk rajta, és hamarosan bejelentjük az óvodák és bölcsődék nyári működési rendjét. Ennek kialakításában természetesen tekintettel leszünk arra, hogy az elmúlt időszakban nagyon sok szülőnek szinte elfogyott az éves szabadsága.
Sokan kérdezték, hogy lesz-e lehetőség idén óvodai ballagásokra. A vonatkozó előírások figyelembevételével és az alábbi szabályok szerint lehet ezeket városunkban megrendezni: június 20-a utáni időpontban; óvodai csoportonként külön; nem zárt térben, hanem az udvaron; minden gyermek részéről két felnőtt vehet részt a ballagáson; a felnőttek számára kötelező a maszk használata. Azt kérjük, hogy az óvodavezetők az óvónőkkel és a szülőkkel egyeztessenek a részletekről.
- A pénteki adatok szerint az önkormányzati fenntartású bölcsődékbe 199, az óvodákba pedig összesen 1010 kisgyermeket vittek ma szüleik.
- A megváltozott szabályok mellett is biztos sok idős ember szeretne a saját védelme érdekében otthon maradni. Részükre az ellátásukban továbbra is segítséget nyújtunk. Mostanáig 680 idős ember kért és kapott segítséget az ellátásában az Önkormányzattól. A város által működtetett telefonos ügyfélszolgálatot hétköznapokon munkaidőben a (22) 537-651 és 537-652–es vonalas, valamint a hét minden napján 07.30 és 18.00 óra között a 06-70-66-99-014 és 06-70-66-99-015 mobilszámon hívhatják. E-mail: idosellatas@szekesfehervar.hu.
- A koronavirus.gov.hu oldal hivatalos tájékoztatása alapján Fejér megyében az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma 370 fő, nekik szeretnék ezúton is jobbulást kívánni!
- Székesfehérváron a mai napig összesen 269 személy esetében rendeltek el hatósági házi karantént, amelyben közülük jelenleg 52 fő van. A többi személy esetében ez az intézkedés már megszűnt.
Pünkösdi hosszú hétvége kezdődik, Már elkészültek a virágkötők az ünnepi virágkompozíciókkal, érdemes ezeket megnézni egy belvárosi séta keretében. A kisgyermekes családoknak különösen a vasárnapi gyermeknapra hívom fel a figyelmét, amikor meglepetésekkel is találkozhatnak a Koronás Parkban, illetve a Belvárosban. Mindenkinek kellemes napokat és jó pihenést kívánok!
dr. Cser-Palkovics András, polgármester”