Lakossági tájékoztató az idei önkormányzati védekezési tevékenységről

Az idei év 92. veszélyhelyzeti lakossági tájékoztatójában a koronavírus elleni védekezés éves önkormányzati tevékenységeiről is, írt közösségi oldalán Székesfehérvár polgármestere Cser-Palkovics András. Mint írta felsorolni is lehetetlen volna, hogy kinek tartozunk hálával a járványhelyzetben való helytállásért, továbbá köszönetet mondott minden fehérvárinak. "Vigyázzunk egymásra karácsonykor és a következő esztendőben is!"
2020.12.18. 13:59 |
Lakossági tájékoztató az idei önkormányzati védekezési tevékenységről

Tisztelt Fehérváriak!

Az év várhatóan utolsó, szám szerint 92. veszélyhelyzeti lakossági tájékoztatójában szeretnék Önöknek átfogó, az egész 2020-as évet felölelő összegzést adni a Covid-19 koronavírus elleni védekezés önkormányzati tevékenységeiről, a Helyi Operatív Törzs és a szakemberek bevonásával általunk végzett munkáról, a járvánnyal kapcsolatos, hivatalosan rendelkezésünkre álló adatokról. Fontosnak tartom, hogy minden fehérvárinak rendelkezésére álljon a lehető legteljesebb kép arról, hogyan működött városunk az elmúlt egy évben, különösen amiatt, hogy a veszélyhelyzet idején közgyűlési hatáskörben kellett eljárnom. A közgyűlés működésének felfüggesztése azonban meggyőződésem szerint nem szabad, hogy a demokrácia felfüggesztését jelentse, éppen ezért, ahogy egész évben, így év végén is törekszem arra, hogy a lakosság pontos és részletes képet kaphasson a város helyzetéről, a 2020-as esztendőről.

- Közgyűlési hatáskörben eljárva a mai napig összesen 316 határozatot és 30 rendeletet alkottam. Ezek mindegyike teljes terjedelmében elérhető a város honlapján.

- Városunk Önkormányzata az éves rendes, költségvetési támogatásokon felül további több mint 44 millió forintot biztosított a járvány elleni védekezésben nélkülözhetetlen szervezetek számára, vissza nem térítendő támogatásként. A két legnagyobb tételt a Szent György Kórház számára adott 20 millió forint és a Mentőszolgálat számára adott körülbelül 19 millió forint jelentette, utóbbiból valósult meg a mentőegységeket szolgáló 3 új egészségügyi modul és izolációs folyosó, illetve a „statikus mintavételi pont”, azaz a Mentőállomás melletti Covid-19 tesztelési pont.

- Kiemelkedő az az önkéntességre, illetve az idősekről való gondoskodásra irányuló tevékenység, amelyet sikerült városunkban létrehozni. Az első hullám alatt 552, a mostani időszakban pedig 99 személy jelentkezett és látott, illetve lát el önkéntesként feladatot. (Köztük számos önkormányzati, illetve intézményi vagy önkormányzati cégnél foglalkoztatott dolgozó is van.) Az otthonmaradást vállaló idősek ellátása területén 2020. március 18. napjától 5 vezetékes és két mobil telefonon fogadtuk az idős személyektől jövő igényeket a hét minden napján 7:30-tól 18:00 óráig. A veszélyhelyzet első heteiben a telefonhívások folyamatosak voltak és öt munkatárs vette fel az idősek adatait, regisztrálta, hogy kinek milyen segítséget tudunk nyújtani. A telefonálók többsége a bevásárlásban, gyógyszerkiváltásban, postai csekkbefizetésben, melegétel kiszállításban kért segítséget. A járvány első időszakában 681 idős személy vállalta az otthonmaradást, akiknek ellátásban Önkormányzatunk is közreműködött. 2020. március 20. és június 30. között összesen 335 adag hideg vacsora, 7.373 adag ebéd és 424 adag diétás étel került kiszállításra. A veszélyhelyzet végéhez közeledve tájékoztatást nyújtottunk az otthonmaradást vállaló idős személyek részére városunkban már régóta jól működő szociális ellátó rendszerről is, elsősorban a szociális étkeztetés igénybevételének lehetőségéről, hogy aki rászorult a veszélyhelyzet elmúltával se maradjon ellátás nélkül. A járvány második hulláma idején 125 idős, illetve fogyatékkal élő személy jelentkezett, és kért segítséget a bevásárlásban, postai ügyintézésben és gyógyszerkiváltásban. Itt szeretném megjegyezni, hogy az ünnepi időszakban is elérhető lesz az idősügyi ellátás. A munkanapokon hívható, eddigi telefonszámok mellett két ügyeleti telefonszámot lehet majd hívni ünnepnapokon: +36706699014 és +36706699015.

- Az önkormányzat ügyfélszolgálata a járványhelyzetben is – természetesen a megfelelő óvintézkedések mellett – végezte munkáját, átlagosan több mint 600 keresték fel havonta személyesen a Városházát, ez körülbelül fele a tavalyi átlagnak, tehát az online és telefonos ügyintézésre való áttérés sikeres volt, különösen annak fényében, hogy veszélyhelyzeti állapot tavaszi és téli időszakaiban az arány a tavalyi év negyedére esett vissza.

- Székesfehérvár Önkormányzata még tavasszal, a járvány gazdasági hatásait felmérve úgy döntött, hogy a munkájukat a veszélyhelyzetben elveszítők számára a három hónapig járó állami támogatást kiegészíti további egy hónapnyi támogatással. 193 fő számára nyújtottunk ilyen támogatást, ez összesen 17.321.920 forintba került, átlagosan 89.751 forint/fő volt a megítélt támogatási összeg.

- Városunk idén a nehéz gazdasági helyzet ellenére is folyósította a 65 év feletti fehérváriak számára az 5000 forintos települési támogatást, 16 333 beérkezett kérelem után. Minderre 81.665.000 forintot fordítottunk.

- A városi születési támogatást december 15-ig 566 esetben folyósíthattunk, összesen 13.810.000 forint értékben.

- Székesfehérvár Városgondnoksága az éves önkormányzati támogatásból összesen 144 millió 557 ezer forintot fordított a járványhelyzet miatt keletkezett többletfeladatok ellátására, a tételek jelentős részét a fertőtlenítési és a logisztikai feladatok költségei emésztették fel.

- Az önkormányzati cégek igen jelentős, összesen 1 milliárd 48 millió forintos anyagi hozzájárulást nyújtottak idén a város költségeihez. Mindezt kiterjedt racionalizálással, költségcsökkentésekkel sikerült elérni, ezekért rendkívül hálás vagyok cégeink vezetőinek és munkavállalóinak, akik ebben a nehéz, kihívásokkal és pluszfeladatokkal teli évben is stabilan, lelkiismeretesen működtették a városunk életében nélkülözhetetlen szervezeteket!

- A járványidőszak sajnos nem kímélte az intézményeket sem. Számos esetben hatósági karantén vagy rendkívüli szünet elrendelésére is szükség volt a dolgozói megbetegedések miatt, de a legtöbb helyen szerencsére folyamatos maradt a feladatellátás – különösen fontos volt ez a bentlakásos szociális intézmények esetében. A Kossuth Zsuzsanna Szociális Intézményben a járvány második hullámában – december 15-ig – összesen 48 dolgozó tesztje lett pozitív (közülük 39-en már fel is gyógyultak), az ellátottak közül pedig 111 főt érintett a járvány (közülük 80-an már fel is gyógyultak). A betegeknek ezúton is jobbulást kívánok!

- Október 13. és december 15. között 6 városi fenntartású bölcsőde összesen 18 csoportjában rendelt el hatósági karantént a Nemzeti Népegészségügyi Központ. Az óvodák esetében 8 székhelyintézményben és 6 tagóvodában összesen 52 csoportban rendelt el vagy hatósági karantént a Nemzeti Népegészségügyi Központ, vagy rendkívüli szünetet az Oktatási Hivatal.

- A koronavírus-járvány tavaszi hullámában volt olyan időszak, amikor sehol nem lehetett maszkot, illetve gumikesztyűt vásárolni. Erre is tekintettel úgy döntöttünk, hogy minden székesfehérvári háztartásba eljuttatunk két darab sebészi maszkot egy a betartandó óvintézkedésekről szóló tájékoztatóval együtt. A maszkok csomagolásában március végén 186 kollégánk (köztisztviselők, intézményeink, gazdasági társaságaink munkavállalói, sportolók) kapcsolódott be, akiknek közreműködésével összesen mintegy 50.000 borítékot állítottak össze, amelyet aztán a városrészek önkormányzati képviselői és önkéntesek vittek ki a postaládákba.

- Az állam rendszeresen biztosította (és most is biztosítja) a járványidőszakban az intézmények számára a védekezéshez szükséges eszközöket. Ezen felül a város a saját készleteiből az intézmények, illetve a fehérvári feladatellátásban résztvevő szervezetek számára Önkormányzatunk is folyamatosan juttatott eszközöket és felszereléseket. 8340 egyszer használatos, 2720 mosható, illetve 1847 ffp2 szájmaszkot, valamint 55 arcvédő plexi pajzsot adtak át kollégáink. Emellett összesen 4310 pár gumikesztyűt, 495 védőruhát, 120 lábzsákot, 540 hajvédő sapkát osztottunk ki, illetve sokliternyi kéz- és felületfertőtlenítőt biztosítottunk.

- Az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ is kiemelkedő munkát végzett a járványhelyzet alatt. Összesen 11,7 tonna élelmiszert, 3070 db élelmiszercsomagot 844 db egyszerhasználatos maszkot és 77 flakon fertőtlenítőszert biztosítottak a rászoruló családok számára, 304 alkalommal nyújtottak segítséget gyógyszerek és más létfontosságú dolgok beszerzésében, 356 esetben pedig mentálhigiéniás segítséget.

- A járvány székesfehérvári áldozatainak emlékére december 30-át városi gyásznappá nyilvánítottam, ezen napon minden önkormányzati épületen kihelyezésre kerül a fekete lobogó. Arra kérek minden fehérvárit: a gyásznapon egy-egy mécsest gyújtsunk és helyezzünk ki ablakainkba, így emlékezzünk elhunyt polgártársainkra.

Felsorolni szinte lehetetlen volna, hogy kinek tartozunk hálával a járványhelyzetben való helytállásért, hiszen egy ekkora és ilyen jellegű válság kezeléséhez mindannyiunk erőfeszítése, fegyelmezettsége és akarata kellett. Mindannyiunké, százezren egy csapatban! Köszönöm minden fehérvárinak, és vigyázzunk egymásra karácsonykor és a következő esztendőben is!

dr. Cser-Palkovics András
Székesfehérvár polgármestere