Lakók fogták el menekülés közben - késsel próbált trafikot rabolni

 Egy fehérvári férfi március 3-án négy óra körül egy székesfehérvári dohányboltba ment be és késsel fenyegette meg az eladót a bevétel átadására. Az üzletből kerékpárral menekült el a rabló, de száz méterrel később a környéken lakók segítségével elfogták.
2014.03.04. 11:00 |
Egy fehérvári férfi március 3-án négy óra körül egy székesfehérvári dohányboltba ment be és késsel fenyegette meg az eladót a bevétel átadására. Az üzletből kerékpárral menekült el a rabló, de száz méterrel később a környéken lakók segítségével elfogták.  A férfi elfogása után egyből beismerte tettét majd őrizetbe vették a kiérkező egyenruhások.

Kék hírek

  1. Emlékezzünk biztonságban szeretteinkre!

    Mindenszentek és halottak napja környékén sokan keresik fel a temetőket, hogy elhunyt szeretteikre emlékezzenek. A kegyeleti időszakban keletkező tüzeket gyakran a sírkertekben felügyelet nélkül hagyott mécsesek, illetve az otthonokban meggyújtott gyertyák okozzák. A tűzesetek megelőzése ebben az időszakban is kiemelten fontos.

    2026.10.29.
  2. Tilos az égetés

    Az elmúlt hétvégén és a héten is több alkalommal riasztották a megye tűzoltóit olyan szabadtéri tűzesetekhez, amelyeknél kerti égetés során terjedtek tovább a lángok. Az aszály miatt a növényzet mindenhol rendkívül száraz, és az óvintézkedések ellenére is pillanatokon belül továbbterjedhet a tűz, amely sérülést és jelentős anyagi kárt is okozhat.

    2026.10.15.
  3. Zsarolás, kifosztás, rablás

    A Székesfehérvári Járási Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a férfit, aki számos erőszakos bűncselekményt követett el. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított idén februárban megfenyegette egy büfé alkalmazottját, és így szerzett pénzt tőle, majd tavasszal egy nővel dulakodott, és ezután vette el a készpénzét.

    2026.10.01.
  4. Letartóztatták a nőt

    A Székesfehérvári Járási Ügyészség indítványa alapján a bíróság elrendelte annak a nőnek a letartóztatást, aki a gyanú szerint több erőszakos és vagyon elleni bűncselekményt követett el az elmúlt időszakban.

    2026.09.24.