-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Kultúrális programok és rangos bor megméretetés Velencén
Szombaton huszadik alkalommal rendezték meg Velencén a nagy hagyományra visszatekintő Orbán-napi hegyünnepet, ahol a bor kedvelőit színes programok és borkóstoló várta. Ezen a napon avatták fel a borrend új tagjait is, akiknek nem mindennapi próbát kellett kiállniuk.
A borrend tagjai reggel óta várták a kulturált borfogyasztás kedvelőit, vagy csak az egyszerűen kikapcsolódni vágyókat. A nap során több kulturális programra került sor, illetve felavatták a borrend két új tagját is. A néphagyomány szerint a velencei bor annyira jól bírta az utaztatást, hogy még Európán kívülre is szállítottak belőle. A mondás szerint ezt a bort a matrózok úgy tudták meginni a viharos tengeren, hogy a poharukból egy csepp sem borult ki és nem is maradt a pohárban. Erre a hagyományra alapul a borrend avató ceremóniája. A jelölteknek egy deszkára kellett felállniuk, ami két borosüvegen ált. Így tudták utánozni a hullámzó tengert és nekik is egy húzásra, fenékig kellett lehúzni a nemes nedűt.
Az avatási ceremónia után sor került a borverseny díjkiosztójára, ahol a jó termésnek köszönhetően rengeteg érmet és díjat adtak át. Volt, aki tíznél is több érmet nyert, annak ellenére hogy a zsűri szigorúan pontozott. A borverseny pozitívuma volt az is, hogy egyetlen bort sem kellett kizárni az elején.
A borverseny végén a népszokás szerint az Orbán szobrot díjazták az idei termésért. A szobor idén illatos bort kapott, mert nagyon jónak ígérkezik a velencei termés.
A nap számos kulturális programmal várta a kilátogatókat egészen estig. A vásári hangulat és a sült kolbász valamint a borkóstoló sem hiányozhatott a rendezvényről.