-
A rég regénye
November 5-én, csütörtökön 17 órától mutatják be Bartis Attila: A rég című könyvét a Vörösmarty Mihály Könyvtár Olvasótermében. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.
2026.11.04. -
Advent az Arénában!
December 12-én, szombaton 19 órától nagyszabású ünnepi koncertet rendeznek a MET Arénában. A keddi sajtótájékoztatón az est megálmodója, Dolhai Attila ismertette, hogy a korábban bejelentett vendégek – Miklósa Erika, Kossuth-díjas operaénekes, Janza Kata, a musicaljátszás meghatározó művésze, valamint Dolhai Luca szopránénekes – mellett két fiatal színpadi tehetség teszi teljessé a művészi csapatot!
2026.11.03. -
1956 után hetven évvel az ember
A Fehérvár Televízió szervezésében nem mindennapos pódiumbeszélgetést tartottunk az 1956-os forradalmárral, Keszei Imrével. A meghirdetett programban szerepelt Lázár Ádám újságíró, az egykori Szabad Európa Rádió és a BBC tudósítója, akit pár nappal ezelőtt megműtöttek, így nem tudott eljönni.
2026.11.03. -
Gyertyafényes ünnepeink
A fény, mint ősi szimbólum jelenik meg a legjelentősebb szakrális események, az emberi élet fordulópontjainak ábrázolásával a Gyertyafényes ünnepeink című tárlaton a Szent Korona Galériában.
2026.11.03.
Kulturális Örökség Napjai - megújult a Püspöki Palota magánkápolnája
A csoportokat Smohay András művészettörténész vezette körbe. Az első csoportot Spányi Antal megyés püspök fogadta a palota udvarán és osztotta meg személyes gondolatait a hallgatósággal.
A Kulturális Örökség Napjai idei fehérvári programjai között igazi különlegességet ígért a Székesfehérvári Egyházmegye eseménye. Már jóval a kezdés előtt sokan várakoztak a Városház téren a Püspöki Palota előtt szombaton délelőtt, hogy vezetett séta keretében megnézhessék a magánkápolnáját, amelynek több évig tartó felújítása nemrégiben fejeződött be.
Az ötven fő csapatot Smohay András művészettörténész fogadta a kapuban és vezette be a palota udvarába, ahol Spányi Antal megyés püspök köszöntötte az első látogatókat. Mint mondta, a székesfehérvári Püspöki Palota 1780-1803 között épült, magánkápolnája majd száz évvel később, 1892-ben készült el a palota délkeleti szárnyának emeletén, ahol két helyiség összenyitásával alakították ki. A Püspöki Palota épülete sok mindenen ment keresztül, az idő is pusztította, a XX. század harcai a tetőt károsították különösen. Az akkori helyreállítási munkák, a jó szándék ellenére, nem sikerült egészen tökéletesen, és valami technológiai hiba miatt a mennyezetet áthidaló gerendák szélei elkezdtek rothadni. Az idő múlásával a gerendák megroppantak és attól kellett tartani, hogy ha leszakadnak, a kápolna egész mennyezetét tönkre teszik, úgyhogy szükség volt arra a felújításra.
A legmodernebb technikákat is be kellett vetni a felújítás tervezése során, hogy pontos képet kapjanak a födémszerkezet állapotáról, nagy munka volt, de szerencsére sikerült helyreállítani eredeti formájában a kápolnát.
Spányi Antal megosztotta a hallgatósággal azt is, miért fontos számára a kápolna. Mint mondta, az egyházmegye kezdetétől minden püspök ott imádkozott. Nagy püspökegyéniségek, személyiségek, komoly emberek voltak, akik ebben a kápolnában erőt merítettek a küldetésükhöz, sokszor a szenvedéseikhez. Ezek a falak őrzik történetüket.
„Ez a hely az életem, a mindenkori püspök saját életszférája, ahol a dolgait Istennel próbálja megbeszélni, illetve Istent kérdezi a dolgairól, és ott kap erre választ. Én azt remélem, hogy aki oda nyitott szívvel, jó lélekkel lép be, az megtapasztalja ezt a történelmi légkört, megtapasztalhatja az Isten közelségét, megtapasztalhatja ennek az épületnek nagy szépségét.” A megyés püspök reményét fejezte ki, hogy a látogatók a kápolnában megélt pillanatokból, a látottakból „ebből az ajándékból tudnak valamit elvinni magukkal, ami az életüket, a mindennapjaikat tudja békésebbé, szebbé és derűsebbé tenni”.
A köszöntő gondolatokat követően Smohay András vezetésével ismerhették meg az épület és a kápolna felújításának történetét a Kulturális Örökség Napjainak látogatói.