-
Áldozócsütörtöki szentségimádás
Május 14-én, a régi „Áldozócsütörtök” napján 17 és 19 óra között a Székesfehérvári Egyházmegye minden templomában szentségimádást tartanak az egyházmegye lelki megújulásáért, papi és szerzetesi hivatásokért, a családokért és a világ békéjéért.
2026.04.27. -
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Kultúrák találkozása szerdán a Pláza előtt
„Kultúrák Délutánja” címmel, iskolák széleskörű összefogásával szervez egyedülálló programot a Székesfehérvári Diáktanács június 12-én az Alba Plaza előtti téren. Az eseményen a világ számos országának népviseletét, egyedi zenéjét és néptáncait ismerhetik meg az érdeklődők Fejér megyében élő cserediákok és testvérkapcsolatokat ápoló székesfehérvári iskolák közreműködésével.
2013.06.11. 07:48 |
„Kultúrák Délutánja” címmel, iskolák széleskörű összefogásával szervez egyedülálló programot a Székesfehérvári Diáktanács június 12-én az Alba Plaza előtti téren. Az eseményen a világ számos országának népviseletét, egyedi zenéjét és néptáncait ismerhetik meg az érdeklődők Fejér megyében élő cserediákok és testvérkapcsolatokat ápoló székesfehérvári iskolák közreműködésével. Magyar néptánc is lesz, melybe akár a járókelők is bekapcsolódhatnak.
A június 12-én, szerdán 15.00-18.00 óra között az Alba Plaza előtti téren megrendezésre kerülő "Kultúrák Délutánja" című programon közös standon, hazájuk egyedi népviseletében mutatkoznak be a Nemzetközi Csereprogram Alapítvány (AFS) jóvoltából Fejér megyében tartózkodó japán, argentin és thai diákok. Külön standon népszerűsíti az angolszász kultúrát a Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium, a sváb standon a Felsővárosi Általános Iskola, a lengyel standon pedig a Vörösmarty Mihály Általános Iskola diákjai működnek közre. A csoportok zenés-táncos produkciókkal mutatkoznak be a téren.
A különféle magyar tájegységek népzenéjét és táncait székesfehérvári fiatalok mutatják be a közönségnek. Készülnek egy magyar utcai táncházzal is, melybe a járókelők kedvük szerint bekapcsolódhatnak. Lehetőség nyílik fotók készítésére a különleges népviseletbe öltözött diákokkal, a fényképeket később feltöltik az esemény Facebook oldalára.