Különleges zenei este Székesfehérváron, free jazzre hangolva

Mats Gustafsson: az, hogy mikor, mit improvizálok, a pillanatnyi lelki állapotom csalja ki belőlem, így lesz végül hallható annak az eredménye.

A színpad különös módon volt berendezve. Színes papírok voltak szétszórva a dobogón, lehetőséget adva némi zaj keltésére annak, aki azon járkál. Márpedig Mats megtette ezt többször is. Állványokon egymástól különböző távolságra fúvós hangszerek sorakoztak, úgymint fuvola, szoprán szaxofon, alt szaxofon, tenor szaxofon, bariton szaxofon a különlegesnek számító basszus szaxofon, és a szintén különlegesség G-klarinét, amely az 1800-as években Bécsben készült.

Előbb Dobri Dániel, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője, és Kiss György házigazda, szervező mondott néhány gondolatot az előttünk álló estéről. Dobri Dániel megosztotta egy nappal korábbi élményét, amikor is látta a Vörösmarty Színházban Háy János A cégvezető című monodrámáját, Sághy Tamás tolmácsolásában. Lám, lám mondta, egyetlen ember is micsoda feszültségekkel teli élményt volt képes tolmácsolni a színpadon. Ehhez hasonlította Mats Gustafsson előadását is.

Ezután a művész bejött, megállt a dobogó szélén, majd taps közepette fellépett arra. Bizonytalanságot imitálva megkereste a fuvolát, és játszani kezdett azon. Kezdetben érzékeltetve azt, hogy keresi a hangokat, majd megtalálva hol lassabban, hol sebes ujjakkal csalta ki a mondanivalót a hangszeréből. Síró, jajkiáltó és megnyugvást adókat. Nem volt másként a „kisebb” szaxofonokon sem, rikoltott, folyamatosan és szaggatva kiabált, halk kopogást sejtetve szólalt meg, ami hangosabbá, majd dörömböléssé vált. És így járt körbe, körbe a hangszerek között Mats, sorban szerepet adva az egyre mélyülő hangú hangszereknek. Néha jelezve, milyen fontossága van az éltető levegőnek, csupán a tüdőből kiáramló léget lehetett hallani, ami aztán hangokká vált. Emberi hangokká, a szó igazi és átvitt értelmében egyaránt.

„Gondolta a fene!” ezen a címen olvashattam a ’70-es évek végén, vagy a ’80-asok elején Fejes Endre esszé kötetét. Ami arról szólt, hogy sokan, kritikusok, olvasók mi mindent magyaráznak bele az irodalmi művekbe, amit így nyugtázhattak a szerzők, hogy - gondolta a fene! Így voltam ezzel most: az emberi élet hangjait véltem felfedezni, a fuvola gondtalan gyermeki néha síró, néha gügyögő hangjától elindulva a halállal küzdő basszus szaxofonig. Időnként kósza dallamok surrantak végig a dobogón, átrohanva a termen, aztán visszatértek a szaggatott hangokhoz. Ez így volt, vagy sem, ki tudja, de a lényeg ez esetben: ha létezhet free jazz, létezzen hát free writing is…

A végén szűnni nem akaró vastapssal köszönte meg a szép számú közönség a mögöttük hagyott majd egy órát. A művész szuggesztív előadását, a különlegességet, a kuriózumot, amit nyújtott. Hogy értették is e, azt döntse el ki, ki maga!

Mats Gustafsson a kezdés előtti beszélgetésünk alkalmával elmondta, nem készült különösen a mai szóló estjére sem, mint tette azt máskor is, a pillanatnyi helyzetben derül majd ki mikor, mit improvizál, és mindig a pillanatnyi lelki állapota csalja ki belőle a hangokat. Lelke rajta…